Élj a mának, ha már megtervezted! – Carpe diem! 2.

Balazs Tamas - 2008. május 29.

7-cikk-4… Következtetésképp, ha a „Carpe diem életfilozófiát” úgy visszük be mindennapjainkba, hogy közben megtartjuk benne a rendezettséget és a fontos lépéseink előre megtervezettségét, akkor teljesen harmonikus szimbiózisban élhetnénk saját magunkkal. Mindamellett, hogy viszonylagos állandóság közt telnek napjaink, felhasználva a kínálkozó lehetőségeket megvalósítható az élvezetes életvezetés.

Tovább

Bahrtalo – Rózsaszín malac és szobabicikli

Csoke Katalin - 2008. május 29.

Bécs egyik viszonylag frekventált külvárosi negyedében lerobbant kisbusz áll az út szélén, alatta nagydarab cigány ember fekszik, miközben magyar barátja folyamatosan okoskodik mellette. Majd fogják magukat, otthagyják az egészet, és elindulnak seftelni. Később ugyanezt eljátsszák Egyiptomban, majd otthon, Erdélyben is. Amolyan lendületes, kelet-európai road-movie ez, dokumentarista alapanyaggal.

Tovább

Nation&Fashion 1. nap – Megvolt Cavalli

Heuthaler Orsolya - 2008. május 29.

Nagyszabásúnak és exkluzívnak hirdetett divateseményen jártunk, így elmondhatjuk, nekünk is megvolt Cavalli, azaz saját szemünkkel láttunk (majdnem) aktuális, olasz pret-a-porter kollekciókat. Tovább

A 22. hét filmpremierjei: Erőszakik, Guca! (Trombitaverseny), Gyilkosság online, Karamell, Szerelem másképp

Nagy Oliver Attila - 2008. május 26.

Május 29-től a következő filmeket láthatod a mozikban: Erőszakik – zseniális angol humorral átszőtt akcióvígjáték két bérgyilkosról, akiknek egy megbízatásuk a festői szépségű Brugesba szólít; Guca! (Trombitaverseny) – egy szerbiai Rómeó és Júlia történet fantasztikus zenével; Gyilkosság online – egy új sorozatgyilkos, ezúttal online gyilkolászik, amiben az FBI szakavatott ügynökei megpróbálják megakadályozni; Karamell – 5 bejrúti nő beszélgetése és fölvillantott életképein át megismerkedhetünk Libanon valódi arcával; Szerelem másképp – egy film a szerelemről, annak logikátlanságáról egy leszbikus/vérfertőző szerelmi háromszög bemutatásán keresztül.

Tovább

Élj a mának, de előtte tervezd meg! – Carpe diem! 1.

Balazs Tamas - 2008. május 26.

Az egyik kedvenc filmem, a Holt Költők Társaságának sok fontos alapgondolata közül talán a legjobban a következő ragadott meg: „Szakajtsd a rózsa bimbaját, élvezd amit a perc ad, a világ ma mosolyog rád, holnap már holttá hervad!”. Kicsit egyszerűbben megfogalmazva nem jelent ez mást, minthogy élj a mának, ragadd meg a napot, élvezd az életet. Egyszóval Quintus Horatius Flaccus híressé vált latin szállóigéje: Carpe diem!

Tovább

Závada Pál: Idegen testünk – „egyszer csak hazalógok”

Nagy Marta - 2008. május 26.

Csak huszadik századi töritételt ne! – fohászkodtunk érettségi előtt, és gondolom, a jelenben sincs ez másképp. Ez a korszak ugyan időben közelebb áll hozzánk, de épp ezért több információ vár feldolgozásra – nemcsak a tanulást, hanem az elemzést, átértékelést illetően is.

Tovább

Barangolás a Velencei-tó körül

Pinter Anita - 2008. május 26.

Kinek a pap, kinek a papné, nekem pedig a Velencei-tó marad örökké a szívem csücskében, hiszen itt töltöttem gyermekkorom nyarait, itt feküdtem a fűben meleg júliusi, esti éjszakákon számolva a csillagokat, itt veszítettem el a tóban hancúrozás közben több mint hat pár fülbevalómat és nyűttem el vagy huszonöt bikinit.

Tovább

A Föld – lassan már csak a mozikban

Sarkantyu Zsofia - 2008. május 26.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aszteroida, mely öt milliárd évvel ezelőtt a Földnek csapódott. És, hogy mi lett a látszólag katasztrófát okozó kozmikus baleset következménye? A 23, 5 fok mindenre magyarázatot ad. Mark Linfield és Alastair Fothergill filmjéből azonban nemcsak ez válhat világossá előttünk. Azt is megtudhatjuk, mi történhet az élet-halál harcot vívó jegesmedvékkel 22 év múlva. Jobb lesz vigyáznunk!

Tovább

A csodálatos India – ismerjük meg együtt ezt az egzotikus országot!

Miski Gabor - 2008. május 23.

Hogy miért kedvelem ennyire Ázsiát? Nem tudom. Talán, amikor sikerült kiutaznom Balira, és nem kevés időt eltölteni a földi Paradicsomban, változhatott bennem valami a Távol-Kelet sztereotípiáit illetően. Indiáról és Kínáról azért tartom fontosnak a tájékoztatásszerű írást, mert már a jelenben is iszonyúan fontos társadalmak, ez a kép pedig a jövőben csak egyre élesebb lesz. Mindenesetre szeretnék egy több témakörből álló ismeretanyagot a kedves olvasók elé tárni. Következzen akkor egy kis bemelegítés Indiából!

Tovább

Dorothea – egy kis mediterrán kávézó Szentendrén

Mohacsi Norbert - 2008. május 23.

Egy szép tavaszi napon néhány cimborámmal fogtuk a bicikliket és döntöttünk, hogy egy kisebb túra keretében megnézzük Szentendrét. Megszomjaztunk az út alatt ezért keresgélni kezdtünk az éttermek kavalkádjában. Nemsokára megtaláltuk a megfelelő helyet, ahol nagy meglepetésünkre az asztaltáncolós buli végéig maradtunk.

Tovább

Következő »