Az osztály – Az élet iskolája?

Csoke Katalin - 2009. május 4.

osztaly1Az osztályt hátrányos helyzetű és idegen országokból betelepült tanulók alkotják. Francois ebben az iskolában osztályfőnök, emellett pedig irodalmat is tanít. Lauren Cantet fesztiváldíjas alkotása.

Nem könnyű a helyzete azoknak a tanároknak, akik egy alapvetően fegyelmezetlen, tanulni nem akaró diákok alkotta iskolában próbálnak tudást és maradandó értékeket átadni az utókornak. A tanulók társadalmi helyzete, valamint az ebből fakadó mélyebb konfliktusok, és magatartásbeli problémák ellenére ez a tanári kar komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a lehető legszínvonalasabb oktatásban részesítse tanulóit. Emellett igyekeznek példát is nyújtani az útkeresésben eltévedt egyéneknek. Ám azoknak, akik mindebből a Veszélyes kölykök európai változatára appellálnának, csalódniuk kell. A Cantet nevével fémjelzett látnivaló ugyanis hajlandó szembemenni a mostanság közízlést formáló tengerentúli klisékkel csakúgy, mint az előzetes nézői elvárásokkal.A film alapvetően egyetlen tanár, Francois (Francois Begandeau) felemás kapcsolatát mutatja be a saját osztályával, ahol a multikulturális és vérmésékletbeli különbségek rendszeres konfliktusokat szítanak a csoporton belül. Francois kevesebb szigorral, ám annál következetesebben, megfelelő diplomáciai érzékkel igyekszik jó viszonyt kialakítani diákjaival, majd együttműködésre ösztönözni őket. Ez eleinte sikerül is neki, amikor azonban a tanulók a határokat kezdik feszegetni, hősünk kezéből az irányítás egyre inkább kiesik…

Akár kamaradráma is lehetne a tavaly Arany Pálmával kitüntetett darab. A cselekménye ugyanis nagyrészt egyetlen osztályteremben játszódik. S ahogy azt már a hasonszőrű, szűk térben játszódó látnivalóknál megszokhattuk, az akciódús események, meghökkentő kameramozgások helyét ezúttal is átveszik a dialógusok, valamint a pszichológia. Azok a dialógusok, amelyek – jóllehet eleinte meglehetősen funkciótlannak tűnnek – valójában a cselekmény vázát alkotják. Szakmailag külön kiemelendő, hogy a főszerepet alakító Francois Begandeau a való életben is tanárkodik, a párbeszédeket pedig a direktorral előzetesen egyezetve rögtönzéses alapon vették fel. Ez pedig nem kis mértékben záloga a film hitelességének és életszerűségének.

A szereplőket – rajtuk keresztül pedig az eltérő kultúrákat – verbális megnyilvánulásaikon keresztül ismerjük meg csakúgy, mint metakommunikatív eszközeiken át. Igen gazdag kifejezéstárral dolgozott a rendezőgárda, mindazonáltal éppen ez lehet az oka annak, hogy a mozgalmasabb eseményekhez, neadj’ Isten csattanóhoz szokott közönséget néhol kissé untathatja Cantet műve. Mert jó darabig nem tiszta, mire megy ki a játék: a néző elaltatására, avagy mindez nem más, mint késleltetett cselekménykibontás. Mindenesetre tény, hogy a mozi utolsó harmadára a korábbihoz képest felgyorsulnak az események. S az is igaz, hogy nem tudjuk előre megjósolni, hogyan is fog végződni a sztori. Az alkotók okosan jártak el abban, hogy nem rontották el a végkifejletet: nem igyekeztek mindenáron valamiféle végleges megoldást találni a fegyelmi problémákból és kultúrák közötti konfliktusokból származó feszültségre. Ezeket az ütközéseket ugyanis eddig nem sokszor sikerült elsimítani.

Film a kulturális különbözőségekről, nyelvi nehézségekről, beilleszkedési zavarokról, valamint a mindezekből származó konfliktusokról – mindezt egy iskolai osztály mindennapjain keresztül bemutatva. A téma izgalmakkal kecsegtet, a kezdeti befogadási nehézségek után pedig – úgy a mozi kétharmadánál – mi magunk is rájövünk, hogy Cantet dolgozata nemcsak a filmben szerepet vállaló diákoknak, hanem nekünk is értékeket próbál átadni.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.