URBITÁLIS Majális – Idén is birtokba vesszük Budapestet!

Szabados Melinda - 2009. május 13.

urbitalis-majalis

URBITÁLIS Majális a zöldben, Duna-parton, gyalog, gördeszkán és vízen, mezítláb, gyerekeknek, üzletembereknek, családoknak, mindenkinek. A tavasz leghosszabb, legszínesebb, legfővárosibb bulija május elejétől egészen a hónap végéig tart. 30 nap alatt több száz helyszínen várják a szervezők a fesztiválozókat.

Az idei (immár második alkalommal megrendezésre kerülő) rendezvény fő témája, középpontja minden, ami Duna – fény, szó, film, zene, kép, illat; hajó, séta, bringa, autóstop. A mottó: „a város, ahogy sokszor elképzelted már, de még soha nem merted megkérdezni”.

A Budapesti URBITÁLIS Majális egy hónapig tartó, egész Budapestet felölelő eseménysorozat, az élhető és élő Budapest szimbóluma. A rendezők szándéka szerint a programsorozaton olyan helyszínek és programok tűnnek fel, amelyek legtöbbje a Duna partjaira és környékére invitálják Budapest lakóit, vendégeiket.

A rendezvény a város gazdagságát, sokarcú kultúráját, ezerszínű társadalmát, környezetét mutatja be. Az URBITÁLIS-ba bevonjuk a város kerületeit, főbb tereit, parkjait, intézményeit. A programokra várunk minden városlakót a gyerekektől az időseken át a szakemberekig. – mondta el a programsorozat projekt menedzsere, Marton Miklós. Hogy miért pont a Duna lett a rendezvény főszereplője? A szervezők szerint ebben az évben számos olyan fontos esemény, a folyót és a környező régiót érintő európai uniós döntés születik, amelyek jelentősen befolyásolhatják Budapest és a Duna szerepét akár fejlesztési területként, közlekedési lehetőségként, természeti csodaként vagy a szabadidő tartalmas eltöltésének helyszíneként.

Az A38 hajón megrendezett ingyenes nyitó bulival indító rendezvény fotókiállítással, vezetett Duna-parti sétákból, szakmai kerekasztal-beszélgetésekből, számos egyéb kulturális programból áll.

„Olyan akció dús családi programokat, kalandvágyók számára kitalált játékos felfedező túrákat, és más kulturális programokat gyűjtöttünk egy csokorba, melyek abban segítenek a városlakóknak, hogy egy-egy pillanatra kizökkenjenek a hétköznapokból, és más szemszögből lássák meg saját városukat” – folytatta Marton Miklós, a fesztivált jegyző Studio Metropolitana projektvezetője.

Különleges attrakciónak ígérkezik a „Fényfolyó”, a hidak ünnepi díszkivilágítása és felújított Szabadság-híd ünnepélyes átadásához kapcsolódó vízi fesztivál.

További információ a www.urbitalis.hu weboldalon található.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.