Munkakeresés – Munkát, de most!

Rajczi Szabina - 2009. május 22.

munkakereses-munkat-de-mostElőre közlöm a Kedves Olvasóval, hogy nem állt szándékomban elkeseríteni vagy feldühíteni, de ez azon problémák egyike, amiről muszáj beszélnünk. Ugyanakkor hiába beszélünk róla egyre többet nem fogunk megoldást találni rá. Próbálkozni kell. Még akkor is, ha már minden kilátástalannak tűnik és fel akarjuk adni. Meg kell vívnunk ezt a harcot a „disznófejű nagyúrral”.

Sajnos manapság sokan kerültünk abba a helyzetbe, hogy munkát, vagy új munkahelyet kell találnunk. Több akadályba is beleütközünk e folyamat során. Kezdésnek önmagunk képzettsége a probléma. Ha csak egy érettségink van, akkor már is csak a szakképzettség nélküli rovatot böngészhetjük. Ez azonban „csak” olyan szempontból pozitív, hogy legalább szűkíteni tudjuk azon halmazt, ahol keresgélnünk lehet. Ha viszont már két diplomával állunk a kezünkben, akkor túlképzettek vagyunk. Pályakezdőként nincs szakmai tapasztalatunk, tehát megint csak másé az állás. De ha nem adnak munkát, hogy legyen tapasztalatunk?

A másik kedvenc esetem, amikor végre találunk egy szimpatikus irodai munkát. Elküldjük email-ben az önéletrajzot és mellé írunk pár sort, hogy mennyire jó választás lenne, ha minket osztanának be a posztra. Rögtön másnap, vagy még aznap délután jön is a válasz, mi szerint rendkívül szimpatikusak vagyunk a munkáltatónak és személyes interjúra vár a megadott időben. Madarat lehet velünk fogatni és boldogan, sugárzóan, hajat mosva, szóval teljes rákészültséggel állítunk be a remélhetőleg leendő munkahelyünkre. Aztán kiderül szépen lassan, hogy végül is irodai munkáról lenne szó, de előtte az utcán kell kérdőíveket kitöltetni, mely felméri az egészségügyi állapotot. Majd meg kell őket invitálni egy előadásra, ahol egy biolámpa kellemes hatásait mutatják be másfél órán keresztül. A fizetésünk innentől kezdve attól függ, hogy hány pali madár veszi meg a „csodalámpát”. Mialatt türelmesen végig hallgatjuk a feladatkörbe tartozó teendőket, tovább mosolygunk, és kihúzott testtartásban bólogatunk, de valójában a már a második mondat után haza menekültünk volna.

Újból nekilátunk a munkakeresésnek. Mostanság az álláshirdetések 95%-a internetes és/vagy otthoni munkát kínál. Ha már az ember munkát keres, akkor valószínűleg unja az otthon ülést és ki akar onnan szabadulni. Akkor kérdem én, miért akarna otthon dolgozni? Mivel valamiből meg kell élni és az ember nem akar éhen halni ezért még ebbe is belemehet. Szóval nem teljesen elvetendő lehetőség. Sőt! Valakinek ez a tökéletes megoldás (pl. szülési utáni anyukák).

A másik munkafajta, amitől személy szerint szintén a falra mászok, az MLM-es, piramisos, szinte hipnotikusan meggyőző munka. Biztos vagyok benne, hogy már minden második álláskereső belefutott egy ilyenbe. Szegény elkeseredett álláskereső felkapja a fejét, hogy heti pár órát kell csak dolgoznia, és jól megtömheti majd a zsebét havi fél millióval is. Több mint egy óra agymosás után rávesznek, hogy szállj be a csapatba, mert a pénz szinte magától vándorol a pénztárcánkba, és minél később csatlakozunk, annál kevesebb pénzről maradunk le. Hamarosan közlik veled, hogy vegyed meg a kezdő csomagot a termékekből, hiszen úgy nem érdemes ajánlani, hogy nem próbálod ki őket. Igen ám, de nem kis pénzről van szó. Ez az információ, ami eloszlatja az ábrándos felhőket. Egy suhintással eltűnik újból lelki szemeink elől a piros sport kocsi, a nagy ház kerttel, és a minőségi műszaki kütyük stb. Újra indulunk a kályhától: pénzt, csak rendes munkával lehet keresni.

Az előző és az azelőtti generáció már megszokta, hogy hosszú ideig dolgoznak egy cégnél. Nem is volt divat régebben gyakran munkahelyet váltani. Sőt. Tovább merészkedek. Van olyan ismerősöm, aki egész életében egy cégnél dolgozott. Utóbbi időben addig fajult a helyzet, hogy jobb esetben 3-4 évente kell új munka után nézni. Van egy kis réteg, amelyik 3-4 havonta kezdi elölről az egészet. A másik szintén kis réteg, amely feketén dolgozik. És mindezt tetőzve ezen halmazok uniója is létezik, aki feketén dolgozik és 3-4 hónap után kirúgják. Így bizony elmegy a kedvünk mindentől, ha folyamatosan felüti a fejét ez a probléma. Hiszen mindenki tudja miért is akarunk, illetve miért kell dolgozni: Ady Endre már megvívta a csatáját a disznófejű Nagyúrral. Bizony a pénzről beszélek. Nem mintha a Kedves Olvasó nem tudná magától, hogy nem örömért gályázik.

A munkanélküliek 75 százaléka a 25-54 éves korosztályból, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak közül kerültek ki. Szerintem az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhatunk az a kapcsolatrendszer, amivel jobb esetben rendelkezünk. Érdeklődni kell ismerősöknél, barátoknál, szülőknél vajon van-e valahol munkalehetőség. Nem lehetne esetleg beprotezsálni minket a főnöknél? Meghunyászkodunk, hogy ne kelljen gyors étteremben, vagy az utcán melózni.

Még én sem találtam választ a nagy kérdésre, hogy hogyan is találjunk elvárásainknak megfelelő munkahelyet önerőből, de minden porcikám vágyik rá, hogy biztos, stabil munkahelyem legyen. El kezdhessek gyűjteni a nyugdíjra, felvehessek később hitelt egy saját lakásra, és biztosítani tudjam majd a családom jövőjét és anyagi biztonsággal felnevelhessek minimum két gyereket. Lehetőség várunk rád!

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.