A felolvasó – a felolvasóest

Csoke Katalin - 2009. május 25.

a-felolvaso1Kate Winslet visszatért a vászonra, és mintha nem is akarna távozni onnan. Az Oscaron több jelöléssel is kitüntetett A szabadság útjai című alkotás után már ki is jött a következő – szintén a hölgy főszereplésével készült – A felolvasó című opusz. A történet egy független, fiatal német nőt idéz meg, akinek egyetlen bűne, hogy a náci Németország idején csinálta meg a karrierjét.

A történet eleve bizarr módon indul. Hannah (Kate Winslet), a villamoson ellenőrként dolgozó, fiatal nő egy kamaszfiút talál a lépcsőházban, ahol lakik. A fiú látszólag igen rosszul van, így a nő ellátja, majd hazakíséri. A mindössze 15 éves Michael (David Cross) és az érett nő között heves szerelmi viszony alakul ki. A nő mélyen vonzódik a könyvek és a szépirodalom iránt, a fiú pedig lelkesen felolvas az iskolában tanult legnagyobb kanonikus regényekből. Így kerülnek elő a Huckleberry Finn kalandjai, A kutyás hölgy, a Lady Chatterley, az Odüsszeia, és egyéb kötelező iskolai darabok. Hogy szenvedélyes kapcsolatuk hogyan ér véget, arra nem tér ki a forgatókönyvíró, ám évekkel később a háborús bűnöket tárgyaló bíróságon Michael a vádlottak padján látja viszont Hannah-t.

Náci bűnökkel foglalkozó filmek közül jópárat láttunk már csakúgy, mint extrém szerelmi kalandokat bemutató produkciókat. E kettőt eleddig nemigen ötvözték, az eredetiséghez azonban mindez még közel sem elég. Még akkor sem, ha a Stephen Daldry nevével fémjelzett látnivaló központi dramaturgiai elemként behozza az olvasás aktusát. Mégpedig nem is akármelyikét: a direktor a klasszikus kanonikus műveket preferálja, mintha másodlagos ideológiai célja lenne a mai fiatalok olvasásra buzdítása. Az olvasásnak, illetve felolvasásnak olyan varázsa van, amelyet a mozi apparátusa nemigen képes bemutatni, így a rendezőgárda sem nagyon tud mit kezdeni ezzel a momentummal. A lényeg, hogy Hannah függővé válik, majd az egész életét végigkíséri a könyvek, vagy inkább a regényes történetek iránti mély vonzalom. Ez azonban vajmi kevés egy nézhető, kasszasiker várományos romantikus drámához, a stáb behozott hát a képbe egy háborús töltettel fűszerezett szerelmi szálat is, biztos, ami biztos alapon.

A recept pedig beválik, hisz a sztori működik. Hiába sejtjük nagyjából a végeredményt, mégis kíváncsian várjuk a fejleményeket, főhősünkkel együtt izgulunk az ítélethirdetésnél, és reménykedünk, hogy a szerelem azért mégiscsak legyőz minden akadályt. De hiába működik az alapötlet, ha az erőteljesen giccsgyanús alkotás a finisben olyan szirupos lesz, hogy szinte az egész összeragad egyetlen masszába. Az időskori Michaelt játszó Ralph Fiennes ezzel a mellékszereppel, valamint a távolba révedő, nosztalgikus tekintetével sajnos nemcsak, hogy nem tudta megmutatni egyébként létező tehetségét, de nem is tett hozzá semmit a film színvonalához. A legjobban mégis a finálét sajnáljuk ahol még esély lehetett volna a szépítésre, ezúttal azonban sajnos épp az ellenkezője történik. Ez az alkotás gyönyörű példája a giccs megmutatásának.

Az irodalom nevel, ideológiát közvetít, emellett pedig – nem utolsósorban – gyönyörködtet minket. Jelen történet azonban se nem tanít, se nem esztétizál, ehelyett összeszed néhány populárisabb filmes műfajt, hátha ezeket elegyítve kijön valami maradandó belőlük. Hát nem így történt.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.