Versailles – Búcsú Guillaume Depardieutől

Szabados Melinda - 2009. június 4.

versailles-bucsu-guillaume-depardieutol-03Pierre Schöller Versailles című filmjének hősei nem a XIV. Lajos francia király által építtetett Párizs melletti kastély gondtalan lakói, hanem a körülötte elterülő erdő számkivetett, hajléktalanjai. Ez a történet egy anyáról szól, aki hátrahagyva gyermekét nekivág, hogy rendbe tegye életét. És egy hajléktalanról szól, aki a rábízott kisfiú hatására visszatér a civilizációba. Szomorú apropója kapcsán a film már bemutatása előtt „hírnevet” szerzett azzal, hogy utoljára láthatjuk játszani Guillaume Depardieu-t, aki a forgatás után nem sokkal hunyt el.

A Versailles-i kastély a filmeken a pompát és ragyogást szimbolizálja. Kosztümös vagy háborús filmek tömkelegét forgatták már a kastélyban és környékén. Versailles és gyönyörű kertje méretre vágott sövényeivel, hosszan elnyúló tavával, hatalmas parkjával a francia filmekből jól ismert gondtalan könnyű létet juttatja eszünkbe. Ezt az idilli képet forgatja fel fenekestül Pierre Schöller, – aki idáig főképp televíziós rendezőként és forgatókönyvíróként volt ismert – amikor első nagy játékfilmjében a szociális számkivetettetek, lecsúszottak életét, sorsuk összefonódását ábrázolja.

A gyönyörű környezetet csak elmosódott háttérként látatja a rendező, aki a hajléktalan helyzet reális ábrázolásához olyan francia színészeket kért fel, mint Max Baissette de Malglaive (Enzo), Guillaume Depardieu (Damien), Judith Chemla (Nina), Aure Atika (Nadine), Patrick Descamps (Jean-Jacques). A franciáknál egyébként „divat” mostanában odafigyelni a hajléktalanok helyzetére, ahogy teszi azt Carole Bouquet, Emmanuelle Béart és Gérard Depardieu is.

Napjainkban közel egy millió ember él Franciaországban fedél nélkül, akik közül nem mindenki kábítószeres vagy alkoholista. Ellentétben más filmekkel itt a főszereplők nem mindegyike menekült vagy nincstelen bevándorló, hanem sokuk francia állampolgár, írástudók és munkaképesek.

Párizs, napjainkban. A történet egy reményvesztett anyáról és fiáról szól, akik megismerkednek a hajléktalan Damiennel, aki a társadalom béklyói elől menekülve választja a „Vissza a természetbe” jelmondatot életcéljául. Találkozásuk másnapján Nina elhagyja a hajlékot, – kisfiát a hajléktalanra hagyva-, hogy rendbe hozza életét. A mogorva Damien kénytelen gondoskodni a kisfiúról és a kezdetben kényelmetlen kötődés egyre kedvesebb teherré válik. A közeledő tél és súlyosbodó betegsége azonban ráveszi a versailles-i remetét, hogy megfelelőbb lakóhelyet keressen a kisgyermek számára.

Kénytelen gondoskodni a gyermekről, így visszatér a szülői házba, iskolába íratja a fiút, ő maga pedig dolgozni kezd, felveszi a kapcsolatot 5 éve nem látott bátyjával. Különleges kapcsolat alakul ki a kisfiú és a férfi között, a nehéz körülmények ellenére és olyat adhatnak egymásnak, ami pénzzel nem megfizethető: szeretetet. Guillaume Depardieu, – akinek a lábát egy korábbi motorbaleset miatt amputálni kellett 2003-ban-, feledhetetlen és halála miatt még inkább fájóan kiváló alakítást nyújt a filmben.

A 21-ik századi Nyomorultakban a rendező nem a franciák média által sugárzott erős, nagyszájú, kultúrnép, bármikor sztrájkra kapható imázsát erősíti bennünk, hanem a laza, mindenre, főleg a társadalmi elvárásokra fittyet hányó csöves létet tárja elénk. Ami egészen addig „rendben” van, amíg egyedül él, de amikor a sors mellésodorja a kisfiút, felmerül a kérdés vajon kiteheti a nyomornak, nélkülözésnek, hidegnek a kisfiút? A filmhez, a képi világhoz, a zenéhez és a szereplők kiválasztásához csak gratulálni tudunk a rendezőnek, mely (reméljük) egy ígéretes pálya kezdete.

Fotó: www.filmsdulosange.fr

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.