Isten hozott az Isten háta mögött – A postás mindig…

Csoke Katalin - 2009. június 8.

isten-hozott-az-isten-hata-mogott1Ígéretesnek tűnő francia vígjáték, amelyen a közönség a térdeit csapkodva vihog, miközben véresen komoly mondanivalót tartogat a számunkra. Bár semmi olyat nem közöl, amit azelőtt ne tudtunk volna, mégis mindig elfelejtjük: akármilyen szerencsétlen helyzetben vagyunk, mindig van kiút, az ember pedig még egy kietlen környéken is képes megteremteni magának a nagybetűs otthont.
Hősünk egy dél-franciaországi kisváros postai alkalmazottja. Felesége a megszokott miliőben halálra unja magát, ezért folyton Philippe (Kad Merad kiváló alakítása) vérét szívja, hogy a riviérára költözzenek. A csetlő-botló férj mindent bevet annak érdekében, hogy egy tengerparti városkába helyezzék át, ám ez nem annyira egyszerű. Egy ostobaság miatt ugyanis nem délre, hanem egy északi állomáshelyre, Bergues-be helyezik át postamesternek. Philippe teljesen kétségbe esik, ennek ellenére kénytelen nekivágni északnak. A hely maga a pokol. Nem elég, hogy nyáron 0 fokra melegszik a levegő, az ottani lakosok pedig végtelenül primitív egyedek, ráadásul azt az érthetetlen – ugyanakkor vicces – sötömi nyelvet beszélik. Nem sok idő kell ahhoz, hogy folyton szerencsétlenkedő hősünk rájöjjön: nem is annyira borzasztó az északi légkör. Kellemes hangvételű önparódia arról, hogyan látják egymást a franciák, és milyen sztereotípiákkal viseltetnek egymás iránt.

Jelen látnivaló Dany Boon debütálása a rendezői székben, és azt kell mondjuk, első rendezése nem is sikerült rosszul. A színészi alakítás páratlan, Kad Merad arcmimikájáról könyvet lehetne írni, de a kisvárosi postás szerepében tetszelgő Dany Boon alakítása sem éppen utolsó. Tény, hogy még színészként sem lehetett egyszerű megtanulni a sötömit, a fordító viszont szintén kiváló munkát végzett a francia szóvicceken alapuló történet magyarosításában. Nyilvánvaló, hogy a franciául tudók előnyben vannak a film nézése közben, ám ez ne riasszon el senkit, aki nem beszélne felsőfokon franciául. Mert így is próbára teszi rekeszizmainkat, amellett, hogy valahol egy mély mondanivalót magában rejtő, bájos történet bontakozik ki.

Ez az alkotás senkit sem bánt, és kivétel nélkül bárki élvezheti a nap minden szakában. Akár egy fáradt munkanap végén, akár egy szimpla szombat estén, ez a látnivaló mindenkor képes jobb kedvre deríteni a nagyérdeműt – büntetlenül. Ritka ugyanis az olyan mozi, amely a brutál erőszak helyett a puszta humorával fog meg bennünket. Azzal a fanyar, olykor ironikus, mégis mély humorával, amely az ember esendőségéből fakad. Fontos, hogy az ember tudjon nevetni nemcsak magán, hanem a saját idióta helyzeteken, amelyekbe hajlamos belesodorni önmagát. Ebből az aspektusból nézve pedig – a humoron túl – így tud egyszerre mély értelmű és véresen komoly lenni.

Sajnos a nagy, olykor hollywoodi „mélységű” túlzásokat ez a látnivaló sem tudja elkerülni, ez azonban bocsánatos bűn a film többi erényének tekintetében. A végén viszont egyértelműen „szépít”, majd egy olyan alternatívával zárja le a történetet, amely valóban életközeli – hála a szerencsés színészválasztásnak, valamint a hiteles alakításoknak.

Az esetlen magyar címválasztás sajnos félrevezetheti azokat, akik az igazi filmcsemegéket keresik, ennek ellenére érdemes félretenni minden ellenérzést – már ha van -, mert erre az előadásra aztán tényleg ajánlott jegyet váltani!

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.