Korfu viharos történelme

Szederkenyi Izabella Amina - 2007. október 26.

korfu.jpgA legtöbb magyar járt már Korfu szigetén, ismerik csodálatos tengerpartjait, természeti szépségeit, nyüzsgő szórakozóhelyeit és fontosabb épületeit, műemlékeit. A történelméről viszont igen keveset tudnak, pedig a sziget elég mozgalmas múlttal büszkélkedhet, ráadásul ennek emlékeibe lépten-nyomon belebotlik az arra járó turista.

Korfut a történelem során különböző elnevezésekkel illették. Az ókorban a „Szkheria”-nak hívták, ennek eredete a görög mitológiáig vezethető vissza, akárcsak a mai görögök által használt Kerkyra. Kerkyra (vagy másképpen: Korkyra) mitológiai nimfa volt, kinek szépsége lenyűgözte a tengerek istenét, Poszeidónt, aki a szigetre vitte, és gyermekük is született: Phaiax, az Odüsszeiából ismert phaiákok ősapja. Korfu egyik közigazgatási egysége mind a mai napig a „Phaiax” nevet viseli. A bizánci uralom idején „Korypho” volt a sziget neve, ennek jelentése: kettős csúcs. Ebből a szóból származik a nyugati nyelvekben meghonosodott Korfu elnevezés.

Régészeti leletek támasztják alá, hogy a sziget már az őskor folyamán lakott volt, az ókorban pedig jelentős tengeri hatalommal, virágzó gazdasággal és kultúrával rendelkezett. Éppen emiatt mindig is Athén riválisa volt, ez háborúhoz is vezetett, amely a korfuiak győzelmével ért véget (Kr. e. 644). Később Korinthosz vált a fő vetélytárssá, és itt már a régi ellenség, Athén is a korfuiak oldalára állt. Történészek szerint ez a feszült viszony lett a peloponnészoszi háború egyik kiváltó oka. A sziget fővárosában található Régészeti Múzeum számos igen értékes leletet birtokol, egyebek között ebből az időszakból is. Kr. e. 600 környékéről származik Menekratész, a sziget egykori konzuljának síremléke, amelyre – számos egyéb antik emlék mellett – egy helyi rendőrség udvarán bukkantak a XIX. században.

Később a sziget római fennhatóság alá került, körülbelül öt évszázadra. A szigetlakók és a rómaiak békében éltek egymás mellett, ebben az időszakban terjedt el a kereszténység is Korfun, elsősorban Szent Iaszón és Szószipatrosz munkássága nyomán. A két térítő tiszteletére a XII. században templomot emeltek, amely napjainkban is áll.

A Római Birodalom bukása után a szigetet sok irányból érte támadás: először Bizánc uralma alá került, de kis időre elfoglalták a normannok is, és az átvonuló keresztes hadjáratok is óriási pusztítást vittek itt véghez. Ebben az időben kezdtek a korfuiak először várakat és falakat emelni, hogy megvédhessék magukat. Ekkor kezdték hozzá az ún. Régi Erőd építéséhez, amely mindmáig megtekinthető, sőt, Korfu egyik legszebb és legismertebb műemléke. Érdekessége, hogy a sziget szinte minden pontjáról látható, azért építették ilyen helyre, hogy támadás esetén azonnal képesek legyenek jelezni a sziget többi részének irányába is. A Bizánci Múzeumban, amely a Panajia Antivuniotissza templomban kapott helyet, fantasztikus ikongyűjtemény csodálható meg, eredeti bizánci festményekkel, hűen idézve fel ezen korszak hangulatát. Bizánc eleste után annak egyik görög utódállama, az ún. Ípirosi Despotátus vonta hosszú évek kemény harcai után ellenőrzése alá a szigetet. Az akkori uralkodó, I. Mikhael Angelosz emlékét Angelokastro vára őrzi Paleokastritsa mellett, utóbbi Korfu egyik legnépszerűbb turistaparadicsoma.

Később, 1258-ban a szicíliaiak szállták meg a szigetet, majd őket követték bő száz év elteltével a velenceiek. Utóbbiak uralma négyszáz évig tartott, és mert többé-kevésbé békében éltek a korfuiakkal, a sziget újra fejlődésnek indulhatott. A hódítók elősegítették az oktatás elterjedését, és rájuk emlékeztetnek a gyönyörű olajfaligetek, ugyanis Velence saját olívaolaj-szükségletét Korfuról szándékozott ellátni. A ligetek nagy része ma magánkézben van, sok korfui az olívabogyó és -olajtermelésből él. A sziget fővárosának utcaképe, szűk sikátorai, jellegzetes formájú épületei, köztük a Városháza, szintén Velencét idézik, és a sziget gasztronómiáján is érződik az olasz hatás. Nekik köszönhető az is, hogy Korfu azon kevés görög területek egyike, amelyet sohasem tudott megszállni a török, jóllehet, ötször is próbálkoztak vele. Elsősorban ez az oka, hogy a szárazföldi vidékekről sok menekült érkezett a szigetre, miután a törökök elfoglalták szülőföldjüket. Ők építették az Idegenek Máriájának Templomát (Panajia ton xenon), ezt azokkal a tárgyakkal rendezték be, melyeket elvesztett hazájukból hoztak magukkal. A velencei korszakban tovább folytatták a Régi Erőd építését, számos bástyával és alagúttal egészítették ki azt, továbbá még életében szobrot emeltettek Schulenburg marsallnak, az egyik török ostrom visszaverőjének (ez egyébként tilos lett volna a velencei törvények szerint). Hozzáláttak egy másik vár, az „Új Erőd” felhúzásához is, ez kisebb, mint elődje, és a későbbi korokban komoly károkat szenvedett, de napjainkban ismét látogatható a turisták által. Ebben az időszakban épült még a sziget védőszentjének, Szent Szpiridonnak a temploma (1590) is Korfu városában, ez ma is a sziget legmagasabb építménye, valamint Korfu legnagyobb és legfontosabb katolikus temploma, a San Giacomo székesegyház, a XIV. században. Szót kell még ejteni a Spianadáról, az egész Balkán egyik legnagyobb és legszebb közteréről, ezt annak idején szintén a velenceiek hozták létre, bár akkor még háborús célokat szolgált: az volt a funkciója, hogy támadás esetén a védők a város irányába is lőhessenek, ne zavarja őket semmiféle épület vagy akadály ebben. Itt találjuk a Dusmani utcát is, ahol a régi időket idéző, lóvontatta, díszes konflisok kezelőivel baráti egyetértésben várakoznak a taxisok is az ügyfelekre.

A XVIII. század végén francia fennhatóság alá került a sziget. Ők nem tettek túl jó benyomást a sziget lakóira, akik a francia forradalom eszméinek ismeretében függetlenségük elnyerését remélték az új hódítóktól. Egy rövid közjáték után – ennek során az oroszok és a törökök egyesült erővel elvették a szigetet a franciáktól, és létrehozták az Ion Államot, amely nem bizonyult tartósnak, és néhány év múlva visszatértek Napóleonék – azonban már máshogy álltak a dolgokhoz, és szorgalmazni kezdték a mezőgazdaság fejlesztését, segítették az oktatást (ennek keretében megalapították az első görög egyetemet, az Ion Akadémiát, valamint az első görög nyomdát), továbbá a franciák alakították át a Spianadát igazi köztérré, a társasági élet központjává, ma is ez a korfuiak kedvenc találkozóhelye. Az ő nevükhöz fűződik a Liston is, a Spianada mellett, ez árkádjaival kifejezetten Párizst idézi, ma remek kávézókra bukkanhatunk a boltívek alatt. Korfun egyébként mindmáig megünneplik a francia forradalom kitörését.

A megszállások sorozata azonban ezzel még mindig nem ért véget: 1814-ben a britek kaparintották meg Korfut, akik névlegesen egy független államot hoztak itt létre, valójában meglehetősen szigorú szabályok alapján irányították a területet. Nem nézték túl jó szemmel azt sem, hogy a sziget lakói kivették a részüket az 1821-ben kitört görög függetlenségi háborúban. Mindettől függetlenül a korfuiak pozitívan emlékeznek az angolokra, ugyanis ebben az időszakban lett hivatalos államnyelv a görög, továbbá ők építettek vízművet a szigeten, valamint az úthálózat is nekik köszönhető. Ma is sokfelé láthatjuk ezeket az utakat, keskenyek, vékony aszfaltból készültek, és repedésekkel, mély kátyúkkal tarkítottak – nem csoda, annak idején, jó 150 éve még nem a mai forgalom számára tervezték őket. Számos műemlék maradt ránk a brit uralom idejéből is, köztük az ún. Régi Palota, ebben kapott helyet az egész országban egyedülálló Ázsiai Művészetek Múzeuma, illetve a ’94-ben Korfun rendezett EU-csúcsértekezlet több rendezvénye. Maitland kormányzó Rotondáját (a földalatti víztározók bejárataként is funkcionált akkoriban) a közelmúltban felújították, ez sajnos nem vált az építmény előnyére. Jelenleg ugyanis úgy fest, mintha vadonatúj lenne, aki nem látta korábban, nem hiszi el, hogy az emlékmű már jóval több, mint száz éves. A legfontosabb azonban az Achilleon (1890-ben épült), Erzsébet királynő kastélya, gyönyörű kertjével és szobraival, köztük Sissi kedvenc alkotásával, a Haldokló Akhilleusz szobrával. Erzsébet halála után II. Vilmos német császár tulajdonába került a palota, az ő egykori tárgyait is megtekinthetik az odalátogatók. (Érdekesség, hogy az első világháború idején az Akhilleon katonai kórházként működött, később pedig kaszinó üzemelt benne.)

1864. május 21-én végül elérkezett az annyi évszázadon át hiába várt függetlenség ideje: ekkor egyesítették az Ion-szigeteket Görögország többi részével. Az angolok ugyanis annyira szerették volna, ha az ország élére az általuk is támogatott uralkodó kerül (aki egyébként egy dán herceg volt, később I. György néven vált ismertté), hogy ezért még a szigetekről is hajlandóak voltak lemondani. Eleinte azonban nem volt zökkenőmentes az együttélés az anyaországgal sem: bezárt az Ion Akadémia, és a sziget kulturálisan megsínylette, hogy csupán egy lett a többi görög tartomány között. Egy idő után aztán újra fejlődésnek indult, és fontos kereskedelmi központ lett belőle.

Az első világháborúban a szövetségesek támaszpontja lett, és megengedték a vereséget szenvedett szerb csapatoknak, hogy itt szedjék össze magukat. Ennek emlékére jött létre a szigeten 1993-ban a Szerb Központ, ahol különféle háborús emlékeket, tárgyakat mutatnak be. 1923-ban Korfu ideiglenesen olasz megszállás alá került, a második világháborúban a németek bombázását is kénytelen volt elszenvedni, akik az 1943-as olasz kapitulációt követően el is foglalták. A felszabadulást követően elkezdték a károk helyreállítását, rendbe hozták egyebek között a sziget legmagasabb pontján, a Pantokrator-hegyen (906 m) lévő XVI. századi templomot, vagy Dionisos Solomos költő házát is, amely ma múzeumként működik. Solomos írta a Szabadsághimnusz című költeményt, amely Nikolaos Mandzaros korfui zeneszerző által megzenésítve Görögország nemzeti himnuszává vált.

További érdekesség még a bankjegymúzeum, ahol a különböző korokban forgalomba helyezett korfui és görög bankók mellett török pénzeket, valamint az olasz és a német megszállás során kibocsátott papírpénzeket is láthatunk.

Korfu tehát jóval több egy népszerű úticélnál, kellemes nyaralóhelyek halmazánál. Komoly és viharos történelme van, amelyet érdemes alaposabban megismerni, ha arra járunk. Nem bánjuk meg, felejthetetlen élményekkel leszünk gazdagabbak!

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.