H&H – Haszon&Házinyúl

Sajo Annamaria - 2008. október 19.

Ősz. Tűsarok, applikátor, csinos ruha- meleg sál- határozott mosoly. Laptop, irattartó, telefon. Berekedt város, álló kocsisor, fennakadt villamos. Ugye ismerős, kedves Hölgy Olvasó. Ha igen, éld át velem a visszazökkenés élményét. Ha idegen, elsősorban örülj, majd nevess, másoknak mennyire – nem- megy. Nőként munkavállalni. Nőként felmondani… nem a legemberibb helyen.

Pár hónappal ezelőtt szezonnyitó megbeszélésre ültünk össze H&H- nál. Bővítés, reklám, megcélzott közönség. „Ccc, jöjjön el az ember, érezze jól magát, nem kell maximális szintre fejleszteni. A lényeg, hogy minél többen legyenek. Itt mindenki pénzt akar keresni, hát neem?”- vázolta hitvallását akkor még Második Ember. „Jajj, én nem értek az ilyen bonyolult, felsőszintű dolgokhoz. Egyszerű közkatona vagyok!”- rebegtettem pilláimat olyan meghatóan, hogy a vak is hülyének nézett volna. „Ne rebegtesd őket, ne rebegtesd, mert a végén még elhiszem!”- pörgette tollát félvállas flegmával. „Ha tudod, hogy belelátok, akkor miért akarsz átvágni?”- kérdeztem pupillát meresztve. Becsületére váljék, át nem vágott. Csak ki.
Mert nem feccöltem energiát a cég programjába. Valóban, a kacsintva flörtölgető, másodikból első emberré vált főnökbe nem. Aki tárgyalás címén kis pajzsokat rajzolgatott jegyzetfüzetébe, hogy szemléltesse, ő hobbijából adódóan a modern idők gladiátora, s bizony majd meggyőz róla, mennyire összeillünk. Mert aki fiatal nő, az törtető. Aki attraktív, az felszedhető. Akiből sugárzik a nőiesség, az könnyűvérű. S mivel vaginával verte meg az Ég, biztos hülye is. Másodlagos, hogy érti- e szakmáját. Egyértelmű, hogy nincs magánélete, ahol nemiségét megéli. E hozzáállás következtében véleményezhette H&H munkámról, hogy a vendégekbe mégis sok… túl sok női energiát fektettem, munka helyett.

Pár héttel ezelőtt, J. I. Janesdi után H&H- hoz érkezve, kihívóan fiatalra, megnyerősen baba- arcúra válogatott recepciós lány fogadott. Vadul kereste valakit és valamit, amit felmondásom alkalmával meg is kellett volna találnia. Nem találta egyiket sem, így öt percig csüngött a telefonon. Összeesküvés- elméletek tömege kavargott a fejemben, főnök hangját nem hallva. „Az asszisztensével beszélek, ő sajnos temetésen van.”- fordult hozzám végül. Az ilyet az ember elhiszi. Az ember. Mert válságstáb úgy döntött, nyugodtan felhívhatom, csak pár perce indult el. Könyörgöm temetésre ment! Ilyenkor nem rohanunk az autó után, fizetési felszólításokkal kezünkben! „Jó, akkor felmennék az asszisztenséhez.” mondtam ijesztően higgadtan.

Mit ád Isten, fent ex- recepciós lányba ütköztem- asszisztens címen. Házinyúl. És lelőtték. Nagyon kaphatott, mert nem tudott semmiről. Ahogy az ovis képpel irodába toppanó, táskahordóból Új Második Emberré cimborált férfi… srác sem. Természetesen mindenki jól végezte munkáját, a másik nem szólt, írta későn az e- mailt… „Én jó esetben mindenről tudok, de …”- kezdte Lelőtt Házinyúl,„… ez most nem egy jó eset.”- fejeztem be a gondolatot. „Te is intézkedhetsz vagy Apuc… a főnököd is kell hozzá?” – kérdeztem meglepően kedvesen. „Csak vele. Hívd fel, max két óra és végez.” Mondták mindezt egy temetésről. Értem én, hogy felgyorsult világban élünk, de egy halottnak mégsem lehet mondani, hogy „Gördüljé má’ gyorsabban a mélybe, ájpod- kapod tréning- spinnig- biznisszingerem van…”

Ezen gondolkodva két érzés lett úrrá rajtam. Először, hogy mindenki mennyire angyalarcú, mindenki mennyire kedves… ordítani tudtam volna egy kritikus mondatért, szigorú csendért, határozott hangnemért, cifra káromkodásért… bármilyen természetes, emberi megnyilvánulásért.
Másodszor, hogy mindenki hülyének néz, amiért elegáns ruhában, diplomatikus hangnemben tárgyalok. „Ropit kérsz”- kérdezte ennek szellemében Új Második. Nem, köszönöm, ittam egy forró csokit, de pocsék volt, úgyhogy émelygek.” Mér nem szóltál?” – kérdezte csámcsogva. „Mert ez volt a pincér lány első napja, s ha szólok, kirúgják. Majd megtanulja, hogy kell, nekem csak egy kicsit fölés csoki, neki havi fíx.” A buborékok koppantak volna, akkora csend lett. Nem értették, mit beszélek. S főleg azt nem, miről.

Állítólag, ha valaki az út szélén ássa az árkot, a társadalom perifériájára került. Ódzkodó tekintetek húzódoznak a villamoson utazó, festéktől pecsételt overálban, hulla fáradtan hazaigyekvő munkások felé is. Műszertől sérült ujjak, köröm alá került por és lereszelt alkatrész darab. Erős fogástól, durva eszköztől megkeményedett tenyér. Az igénytelenség, a lecsúszás, a rosszéletűség szimbólumai?

Állítólag, ha valaki egy cég keretein belül dolgozok, ambíciózus ember, aki a felemelkedés útjára lépett. Csábító tekintetek ajánlkoznak a drága autóban ülő, elegáns öltönyben élők felé, akik este 10- kor még utolsó tárgyalásukra rohannak. Mert biztos „Jó modorú, intelligens, jó egzisztenciával rendelkező férfi.” Finom arcszesz és parfüm, simára nyalt haj, aktatáska az anyósülésen. Kivikszelt bőrcipő, ragyogó övcsatt. Az igényesség, a felemelkedés, a megnyerő egyéniség szimbólumai?

Jövő héten: Piperemérnök

„Végülis, fúróval az ölemben még nem pisiltem. Nem is fúró volt, valami csiszoló fele- ahogy azt humán elme kikövetkeztette a kerek, forgó fémlapot tapogatva. Mert sötét is volt, mikor szerelő bácsi „Lekapcsolom az áramot, a konnektorok miatt. Tessék csak nyugodtam használni a mosdót, én addig kimegyek.”- mondta tapintatosan. Azt ugyan nem tudom, hol, mert az ajtót is leszedte- a jobb hozzáférés érdekében.”

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.