Mikulás: hó a subája?

Sajo Annamaria - 2008. december 6.

Minden óvodában kötelező ünnepély. Minden felnőtt megtudja egyszer, hogy nem létezik. Csupán a hagyomány. S ez az, amit a Mikulás- kultusz alapítójáról, Szent Miklósról biztosan tudunk: legendák sora kapcsolódik személyéhez, melynek nem tisztázott sem származása, sem jó cselekedetei, s az sem, egy ember életműve- e?

Egy szenttől elvárjuk, hogy okozzon minimum egy csodát, legyen egyházhoz köthető, gonosz világi hatalommal és emberi gyarlósággal szembeszálló, jelképeket felvonultató… és megfoghatatlan. Amióta ember él a Földön, azóta létezik hiedelemvilág, elérhetetlen, jobb hatalom, melyhez a mindennapok problémái miatt fordulunk. S mivel Isten meglehetősen messze van, közelebb hoztuk magunkhoz lényét. Apostolok, megvilágosodottak, próféták… minden kultúrának megvan a maga sorsfordítója. Sorsfordítók, akik időről- időre visszatérnek, egyszerű emberi halandókban, jelképekben testet öltve.

Olyan viszont kevés van, hogy egy legendákba burkolt ember szinte minden kultúrkörben meghatározó ünneppé váljon. Szent Miklósnak mégis sikerült. Oroszország, Görögország, Szicília, Lotaringia és Apulia védelmezője. A keleti egyház éppúgy elfogadja személyét, mint a nyugati, katolikustól- reformátuson át anglikánig. Pedig születési helyéről csak valószínűsítik, hogy a kis- ázsiai Patarra volt, születési ideje pedig nem biztos. Csodatételei, jó cselekedetei viszont annál elterjedtebbek, szerteágazóbbak.

Az egyik legelterjedtebb szerint égi jel hatására választották Müra város püspökének. Dolga volt bőven, mert a helyiek erkölcstelen, eretnek életmódot folytattak. Hite és buzgósága azonban megmentette az elkárhozásra váró lelkeket.

A másik híres legenda szerint jómódú fiatalember volt. Mikor egy patarrai apa nem tudott hozományt adni három lányával, s prostitúcióra akarta kényszeríteni őket, Miklós bedobott három zsák aranyat házuk ablakán. Hármat, mint a népmesékben, hármat, mint a Szentháromság. Ne feledjük, minden történetet korhoz és eszméhez igazított a történelem. A későbbi korokban azonban az érméket összekeverték három gyermek fejével. Így született az új legenda: egy rossz érzésű kocsmáros három gyermeket dobott egy cefrével telt hordóba. A kicsik megfulladtak, Miklós azonban feltámasztotta őket. Miután ő maga halt meg, megjelent egy Lükia partjainál viharba került hajónál, s biztonságos vizekre kormányozta.

A Szent Miklós kultusz természetesen 350 körüli halála után indult el. Justinianus császár korában (527- 565) bazilikát emeltek tiszteletére Konstantinápolyban. Akkor úgy nevezték: „Haigosz Nikolausz”. Relikviái 1087- ben bukkantak fel Bariban, olasz kalmárok kezén. Az értékes tárgyakért persze megkezdődött a harc az itáliai városok és a szeldzsuk törökök között, akik elfoglalták Müra városát. Ezután még gyorsabban terjedt híre. Németalföldön fonódott össze az ajándékozással, mint Sint Claas ünnepe. Átvették a holland protestánsok is, akik eljuttatták New Yorkba. Angliába az 1066- os normann hódítás után érkezett. Innen ered az angolszász kultúrkör azon szokása, hogy a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot.

Szerteágazó legendáinak köszönhetően Szent Miklós védelmét sok terület élvezi: gyermekek és hajadonok, aggszüzek, zálogház tulajdonosok, tengerészek és révkalauzok. Sőt, az utazók és zarándokok valamint az illatszeresek is, mert a történetek szerint eljutott a Szentföldre és Egyiptomba, a mirha pedig a bari szentélyből terjedt el.

Mindezeknek megfelelően általában püspöki ruhában ábrázolják vagy három gyermekkel lábánál, 3 aranygolyós könyvvel, 3 erszénnyel, horgonnyal vagy hajóval. Esetleg akkor, mikor lecsillapítja a vihart. Az elmúlt korszaknak és a Coca Colának köszönhetően cserélődött a lila püspöki palást pirosra.

Most pedig megannyi mondóka, dal és kitisztított cipő várja december első hét- fordulóját. Legendák, jelképek és szokások ide vagy oda, a Mikulás marad, ami volt: országokon, kultúrákon és korokon átívelő téli hagyomány, mely gyermekkorról- gyermekkorra száll. Alkalmi írásunkat mai fiatalok visszaemlékezéseivel zárjuk. Mert a Mikulás olyan, mint Szent Miklós kultusza: mindenhol, mindenkiben más, de mindenhol, mindenkiben közös.

– Neked milyen volt az első Mikulásod?

– Á, én megijedtem az oviban.

– A Mikulástól?

– Ja. Annyit láttam, hogy jön egy nagy, piros ruhás forma és hajkurássza a gyerekeket. Á- mondom- nem ülök az ölébe, gyanús nekem ez az arc!

– Volt a Mikulásban valami horrorisztikus!

– Micsoda?

– Odadugta a nagy szakállát és rákezdett: „Hohhohohhóóó! Hallom van itt egy gyerek, aki rossz volt! Mégpedig… TE”- bökött rám az öreg ujjaival.

– Miért mit csináltál?

– Semmit. Az ovónénik oda is súgták, hogy „Mikulás bácsi, nem Danika: Janika”. Én meg majd’ elbőgtem magam, de a Mikulás előtt mégsem akartam… mekkora ciki lett volna?!

– És te? Jókislány voltál, mi?

– Legalább bátor! Nem stresszeltem be a Mikulástól és nem néztem pedofilnek sem!

– Csak csináltál valami rosszat?! Ilyenkor minden kölyköt beszivatnak!

– Úgy nyolc éves koromban mondtam Anyunak, hogy én is akarok olyan szép arany színű, bogyós virágot.

– Te dísznek nézted a virgácsot?

– Hát… ja. Anyu mondta, hogy „Kislányom, olyat csak a rossz gyerekek kapnak”

– És?

– Nem hittem el. Így kaptam meg életem első virgácsát.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

2 hozzászólás - “Mikulás: hó a subája?”

  1. Répászky Miklós Dániel - 2008. december 16. 13:10

    Kedves Annamária!

    Minden Miklósok nevében köszönöm ezt a kis irományt fődruszánkról, a csodatevő aranyszívű püspökről, minden gyermek és kólavedelő élőlény védelmezőjéről.

    Kellemes kiskarácsonyt, és Bulldog Új Évet kívánok tenéked!

    Egy Miklós

  2. Sajó Annamária - 2008. december 16. 16:07

    Köszönöm EgyMiklósnak a kissé szarkasztikusan humoros hozzászólást… de remélem a karácsony nagy lesz… és bulldogot sem szeretnék. 🙂