Mokka Kultúrkávézó

Stanczik Edina - 2009. január 5.

dscn1345Székesfehérvár szívében, a történelmi belvárosban van egy nyugodt kis hely a sétálóutcák ölelésében, úgy hívják kultúrkávézó. Ez a szó régmúlt korok kávéházait idézi bennem. Rögtön meg is jelenik előttem a kép, ahogy József Attila a Japán Kávéházban – annak is a szegletén – meglepi magát egy költeménnyel, mondjuk a 32. születésnapján.

Mert hát, mi tagadás, a 19. századi kultúra bölcsője a kávézó. A költők, írók és napilapok gyűjtőhelye, ahol füstös félhomályban születnek a csodák. Ez a hely ellenben se nem füstös – bár a dohányzás engedélyezett – sem pedig félhomályos, sőt nagyon is világos, csak egy csöppet szűkös. Bár erre van, aki azt mondaná, hogy családias. Nekem inkább zsúfoltnak tűnt. Nyáron persze kiülhetünk a teraszra, pokrócot is adnak, ha már hűvösebb az idő, ám ez mostanság nem jöhet szóba. Ha a felszolgáló hölgy nem invitál kedvesen beljebb, már sarkon is fordultam volna azonnal. Amikor ugyanis beléptem az ajtón, a hat-hét asztal mindegyikénél ültek. Ez önmagában nem is lenne gond, csak valahogy nem szeretem, ha idegenek tolakodnak kéretlenül az intim szférámba, tekintve, hogy székeink egymástól legfeljebb fél karnyújtásnyira vannak. Nem szeretem hallani – ha nem akarom – titkos románcok részleteit, vagy ostoba viccek elnyűtt poénjait és muszájból nézni, ahogy az elhízott középkorú férfi egy csészényi méz segítségével telített oldatot készít a teájából.

Ha viszont akarom, akkor egészen érdekes figyelgetni az ide betérőket – igazi kis szubkultúra-káfé hangulatban. Különösen a csodabogár francia urat az ablak mellett, aki angol könyvből tanul magyarul és rögtön kihasználva az adódó lehetőséget, nemtudoménmilyen akcentussal rendel talán magyarul. Meg a fiatal lánykát, aki laptopjával ül a pultnál a bárszéken és a felszolgálónak olvassa az irományát fennhangon – aki minden bizonnyal a barátnője és ezért meghallgatja, ha akarja, ha nem. És hallgatjuk mi is, mert a zene sem nyomja el…
De hát ettől kultúr. Meg attól a sok könyvtől, ami a hátunk mögött sorakozik a polcokon, bár gondolom, nem szakértő kezek válogatták össze, mert igen különleges a választék. No jó, nem is várok én könyvtáros nénit ETO-katalogizálással, de senki nem gondolhatja, hogy több kötetes regények olvasásába fogok én most itt belekezdeni… Legfeljebb az itallapot vagyok hajlandó nézegetni – ha már nincs novelláskötet, vagy valami verses válogatás.

Viszont az itallapban nem csalódok, a választék elég széles, vannak kávé-különlegességek, emellett többféle tea, alkoholos italok, szendvics, péksütemény és állítólag csak itt kapható Costa Doro kávé, ami még finom is. Azt mondják, hogy a márkának több száz éves múltja van és a kávé hagyományos eljárással készül egy torinoi pörkölőüzemben.

Az áraktól sem kapok szívgörcsöt – na persze nem annyiból jön ki, mintha otthon összedobnám – még a felszolgáló is kedves, közvetlen és mosolyogni is tud. Akkor is mosolyog, amikor kihozza a kávémat kísérő víz nélkül és még kis kekszet sem kapok mellé. Gondolom, az olaszok ezt nem így csinálnák, no, mindegy, látom, még mindig nem érkeztünk meg a Civilizációba, habár igen régen elindultunk felé.

Kortyolgatom a kávémat és közben igyekszem átszellemülni, idomulni a hely hangulatához, mert kétségtelenül van hangulata; halkan duruzsol a zene, amit nem kell/ene túlkiabálni, a berendezés sem bántja a szememet, a belső teret is állítólag neves, díjazott tervező álmodta meg egy régebbi fotós üzletből.

A kultúr-élményt fokozandó, amatőr festő képei lógnak a falon képzőművészeti kiállításnak titulálva. Aki szeretne még jobban elmerülni a kultúrában, netán klub-jellegre vágyik, eljöhet a felolvasó, filozófiai estekre, beszélgetésekre, vagy jazzes, komolyzenei összejövetelekre, amiket a kávézóban szerveznek belépő nélkül. Még ki is bérelhető a hely kb. 20 főig – bár én már ezt a létszámot is nehezen tudom elképzelni ebben az egyetlen helyiségben, az nekem már túl „családias”. Mint ahogy a mellékhelyiség üveg-berakásos ajtaja is, még akkor is, ha tejüveg. Lehet, hogy ódivatú vagyok kissé, de az ilyeneket még sziluett szintjén sem szeretem. Amúgy a higiéniával semmi gond és ahogy annak lennie kell, minden a helyén van. A kabátom meg elvileg a mellékhelyiség felé vezető folyosón van a helyén, de inkább nem teszem oda, nehogy a végén kabátlopás-ügybe keveredjek.

De nézzük csak, mit mutat magából a hely a világhálón! Nocsak… 2007-ben nyitott és már abban az évben a Kávéházak versenye 2007 keretében be is került a magyarországi top 100-ba – a fehérvári kávézók közül egyedüliként. Egyébként a város hivatalos portálja is rendszeresen ajánlja a kávézó rendezvényeit akadálymentesített változatban, letölthető felolvasó programmal. Nem hiába, büszkék rá…

A kávézó honlapja annyira már nem győzött meg. Persze látványos és irtóra gusztusos, de nem bírom kivárni, amíg egy-egy téma megnyílik. Arról nem is beszélve, hogy nehezen lehet eligazodni az oldalon. De ez nem csak nekem problémám, a hozzászólások között hasonló kritikákat találok. A Galéria menü fejlesztés alatt áll, nem nagy ügy, de a Rendezvényekre sem tudok kattintani, ősidők óta dolgoznak azon is. A fellépők – jobb híján – a hozzászólások között üzengetnek leendő közönségüknek.

Mindent összevetve a benyomásom pozitív, örülnék, ha sok másik hely meg tudná ütni ezt a színvonalat. Mondjuk például az, amelyik nemrég a közvetlen szomszédságába települt silány konkurenciának…

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.