A Veresegyházi Medveotthon – Menhely vadállatoknak

Stanczik Edina - 2009. január 28.

dscn1028Veresegyházán van egy hely, ahol a medvék és farkasok végleges otthonra lelhetnek, ahol nem 5×5 méteres ketrecben élik mindennapjaikat, hanem természetes élőhelyükre hasonlító közegben. Idén tíz éves ez az otthon.

Akár egész napos program is lehet a medve- és farkas menhely meglátogatása, ami nem csak gyerekeknek nagy élmény. Szinte testközelből láthatjuk az állatokat és etethetjük őket, ha szeretnénk. Természetesen csak mézzel és répával, amit a helyszínen is megvásárolhatunk. A csemegét hosszú fakanállal nyújthatjuk be a rácson a medvéknek. Persze van olyan maci, akit ez már egyáltalán nem hat meg, annyira megszokta az érdeklődők mindennapos látványát, viszont akad olyan is, aki az örök hízelgők, kíváncsiak közé tartozik.

dscn1037A 3,5 hektárnyi rezervátumszerű területen majdnem úgy élnek, mint a természetben. Kialakítottak nekik erdős részt, ahol kedvük szerint elrejtőzhetnek, fára mászhatnak. Vannak mesterséges barlangjaik, tavak, ahol ihatnak, játszhatnak, fürödhetnek, halászhatnak – bár ez utóbbira nincs szükségük, mert élelemmel ellátják őket a gondozók. A nagy nyári melegben a legtöbb medve gödröt ás magának, abba fekszik bele és így hűti magát. Az állatok között kialakultak saját territóriumok, aminek megsértése következményekkel jár, így ezt a gondozók is tiszteletben tartják például a takarmányok szétosztásánál.

Minden medvét ismernek, nevük van, többnek még a filmszakmában is, mivelhogy szerepeltek bizonyos jelenetekben, s nem is akárhogyan. Ők tehát nyugalmazott filmsztárok, vagy különböző állatkertekből kerültek ide, esetleg befogták őket valahol. Sokuk messzebbről, Erdélyből, Ukrajnából származik. A hímeket kasztrálják. Ennek több oka van. Egyrészt a születendő bocsokat nem lenne mód elkülöníteni a többi medvétől, márpedig más anyamedve kárt tenne bennük, másrészt a menhely nem tudna több állatot eltartani. Egyetlen medve napi gondozása ugyanis közel 5000 forintba kerül. Ezért is gyűjtenek folyamatosan adományokat, valamint itt is működik a jelképes örökbefogadás – az Állatkertből már ismerős jelenség -, aminek persze van egy minimális összeghatára.

dscn1040A farkasok két évvel később költöztek ide, mint a medvék. Van köztük szürke és fehér farkas is. Kisebb területet kaptak, de ez sokkal zegzugosabb, bozótosabb lakhely a macikénál. Sajnos a bundájuk elég koszos, tépett. Azt gondoltam, talán a falkán belüli rangsor kialakításakor szerezhették a sebeket, de mint később megtudtam, a kullancsok, élősködők miatt van mindez. Lévén vadállatokról van szó, nehezebb őket befogni és kezelni, mint ilyen esetekben a háziállatokat.

Az otthon egész évben látogatható, de célszerű a tavaszi, nyári időszakban jönni, amikor nem alszanak „téli álmot” a macik. A helyszínen egyébként állandóan szerveznek kiegészítő programokat, kézműves foglalkozásokat, van állatsimogató pónikkal, kecskékkel és működik büfé is. A hideg téli hétvégéken disznótorost tartanak. Parkolási lehetőség adott és a helyszínre nem nehéz oda találni, mivel a farmot nagyon jól kitáblázták a környéken.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.