Gondolatok egy téli estén

Balazs Tamas - 2009. január 26.

feeling_blue_bTegyük fel: adott egy filozófiai affinitással rendelkező emberke, aki mellesleg szívesen tölti az idejét az úgymond életet érintő ’nagy kérdésekről’ való elmélkedéssel. Továbbá adott egy hosszú téli este, mikor épp semmi más dolog nem akad, csak leülni a fotelbe egy teával, betenni egy komolyzenei cd-t és szabadjára engedni a gondolatokat. Vajon mi az, ami először jut az illető eszébe vagy mik azok a dolgok, amelyek keresztül futnak az elmén?

Talán éppen aktuális problémák, talán nem. Most vonatkoztassunk is el az aktualitástól bűzlő hiábavalóságoktól (mint, hogy rossz napom volt az iskolában, a munkában, hideg van, közben pedig épp gáz-válság zajlik, stb…) Mindezen mellékgondolatokat kizárva teret nyithatunk komolyabb kérdések megválaszolásra. Persze nem kell egyből ezeréves filozófia problémákat boncolgatni, például az élet értelméről, a létezésről. Sokkal inkább érzéseink mivoltára kereshetnénk magyarázatot – ha épp ilyen beállítottságú emberek vagyunk. Hogy nem engedjük csak úgy az érzelmek magunkon való keresztüláramlását, hanem el is gondolkozunk azon, hogy miért, mikor és hogyan jelentek meg.

Érzelmek címszó alatt széles palettáról válogathatunk. Düh, félelem, szeretet, harag, szerelem, irigység, bánat, gyűlölet, empátia és természetesen a végtelenségig lehetne sorolni. Negatív és pozitív, hideg és meleg és mindenféle átmenet. Vajon miért, mikor – miért csak bizonyos helyzetekben, hogyan – miért csak bizonyos emberek iránt? Épp ez az érzések lényege. Adott időben, adott helyzet által kiváltva, adott ember vagy szituáció irányába érezni. Ha pedig amúgy is tél van, mikor hideg és szürke minden, mikor a legtöbb ember amúgy is depresszióra hajlamos lesz, akkor a legjobb, ha hagyjuk, hogy valami pozitív érzelem gondolta járjon át bennünket. Vagy éppen maga az érzelem hassa át lényünk. Sokszor gondolkozom azon, hogy mennyire gyönyörű lenne, ha a szerelem egy fagyos, hóeséses téli délután köszöntene Ránk. Szívet melengető és a szürkéből verőfényes napot varázsoló csoda lenne.

Amúgy is, a szerelem az egyik legintenzívebb – ha nem a legintenzívebb emberi érzés. Az igazi szerelem pedig annyira ritka, sokaknak sajnos sohasem adatik meg. Mikor egy csók közben a filharmonikusok csendülnek fel az ember fülében, mikor a kedves nevének puszta hallatán mézédes borzongás fut végig az ember bőre alatt. Talán ilyenkor az ember nem is tud másról ábrándozni a gőzölgő tea mellett, a lemenő téli napot figyelve.

A másik legintenzívebb érzés pedig épp ennek a komplementere, a gyűlölet. Számomra szembetűnő, hogy sokkal több az ellenségeskedés és a gyűlölködés az őszi-téli hónapokban (akár Karácsony ünnepét is áthatva). Szörnyű érzés, mikor a gyűlölt személyt meglátva, vagy róla hallva átütően éles vadság kering az emberben. Aztán ha egy kicsit tovább gondolja az ember, a két érzés (szerelem, szeretet – gyűlölet) rokonítható. Komplementer, az egyik a másik párja, mégis általában kizáró ellentétek.

A kettő közti átmenet, pedig a már zavaróan középszerű és semleges közöny. Ami gyanítom, hogy nagyban hozzájárul ahhoz, hogy milyenné formálódik az általános világkép, az emberek egymáshoz való viszonya a mindennapokban. Kiveszik belőle a fűszer, az ízesítő szeretet vagy gyűlölet.
De hát ezek csupán egyéni gondolatok!?

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.