EXP az új divat, avagy egy sikertörténet kezdete

Molnar Klara - 2009. február 2.

engi2902008 őszi Budapesti Fashion Weeken számos fiatal és tehetséges divattervező mutatkozott be, köztük Engi Xénia Petronella az EXP márkanév megalkotója. A fiatal dizájner idén végez a Francia Modart divatiskolában, tehetségét pedig híven tükrözi, hogy máris bemutatkozhatott a nagyközönség előtt. A tervezőnő – mielőtt dizájnernek állt volna – számos egyéb területen kipróbálta már magát, például volt rendezvényszervező is. Mostanság külföldi karrierről álmodozik – amihez nem jön rosszul, hogy három idegen nyelvet beszél. Egy budapesti kávézóban beszélgettünk vele a divatszakmában szerzett tapasztalatairól és lehetőségeiről.

Mikor gondoltál először arra, hogy divattervezéssel szeretnél foglalkozni?

12 évesen kaptam egy játékot a szüleimtől, amelyben különböző arcokat, ruhákat lehetett összeállítani és kiszínezni. Akkor jelentettem ki, hogy én bizony divattervező leszek. Mégis a szüleim nagyon sokáig nem hitték el, hogy engem ez ennyire komolyan érdekel.

szolcsanyi1szolcsanyi2A Budapesti Divatiskola elvégzése után miért gondoltad, hogy szükség van még egy divatiskola elvégzésére? Hiszen ott a magyar divatszakma legjobbjaitól tanulhattál.

A Budapesti Divatiskola a főként magyar divatéletre készít fel, magyar szemléletet oktat, míg a Modartba pont azért jelentkeztem, mert a nemzetközi vonulatok és trendek is érdekeltek. Szeretnék széleskörű ismeretséget szerezni, és minél többet megtanulni a szakmáról.

Az iskola befejezése után mit a tervezel, hogyan tovább?

Külföldön szeretnék szerencsét próbálni, elhelyezkedni esetleg nagyobb márkáknál. Először a konfekcióiparban is tapasztalatot kell szerezni, még akkor is, ha később nem ezen a területen szeretnék alkotni.

Személy szerint konfekciógyártás vagy egyedi ruhák tervezése áll hozzád közel?

Csakis és kizárólag egyediben gondolkozom.

Ha már itt tartunk, van már egy saját márkád az EXP, gondolom neved monogramja adta az ötletet a név kiválasztásánál…

Részben igen. De az EXP az export szó rövidítése, így külföldre való terjeszkedést is előre vetíti. Az én terveim közt pedig a nemzetközi karrier is szerepel, így ezt választottam.

czipo_pallag3Hogyan jellemeznéd a stílusod? Kiknek tervezel?

Vagány, nőies és szexi. Korosztálytól függetlenül készítek ruhákat, mindenkinek, aki meri vállalni nőiességét.

Milyen alkalmakra szeretsz ruhákat alkotni?

Bármilyenre, amire felkérnek, de a szívügyem az alkalmi és esküvői ruhák. A lényeg, hogy akinek készül, tudja „viselni”.

Nagyon sok ember nem tudja, hogy hogyan is áll össze egy ruha megalkotása. Mesélnél róla?

Az első, hogy meglegyen az ötlet a ruháról, amit megálmodtam. Majd meg kell rajzolni egy női alakon, ezt nevezzük divatrajznak. Ezt követően elkészítjük a gyártmányrajzot, ami a ruhát kiterítve ábrázolja a szabásvonalakkal. Ezután a szabásminta átmodellezése és méretre igazítása következik, végül a kimodellezett szabásminta alapján kell kiszabni az anyagot, majd összeállítani.

Milyen anyagokkal szeretsz dolgozni?

Kedvencem a taft, szatén, organza, düsesz, láthatóan a nemes anyagokat részesítem előnyben.

Honnan merítesz ihletet ruháid megtervezéséhez?

A legutóbbi kollekciómat egy kortárs balettelőadás zenéje inspirálta. Igazából minden velem megtörtént, vagy minden általam látott esemény inspirálni tud, ha látok benne fantáziát.

Mennyi időre van szükséged egy kollekció elkészítéséhez?

Ezt nem lehet pontosan meghatározni, általában a tervezés pillanatától a bemutató első napjáig folyamatos változások és alakítások zajlanak. Különben is az utolsó pillanat a legihletettebb pillanat.

somogyi4Hogyan sikerült elérned, hogy bemutathasd kollekciódat a tavalyi Fashion Weeken?

Gyakornoknak akartam jelentkezi Mayer Balázshoz, aki a Budapesti Fashion Week Kft. vezetője, és ő szervezi meg minden évben ezt a divatbemutató sorozatot. Megmutattam neki a tervezési dossziémat, és ő csak annyit kérdezet, hogy nem akarom-e bemutatni a ruháimat az őszi bemutatón.

Gondolom ezután felgyorsultak az események körülötted.

Igen, ezután nagyon sok munka várt rám, és mellette az iskolában is teljesíteni kellett. Saját gárdával készültem, modellekkel, sminkesekkel, fodrászokkal, és táncosokkal. Megbíztam egy elismert koreográfust, hogy az elképzeléseimet segítsen megvalósítani a kifutón. Rendezvényszervezői múltamnak igen csak nagy segítségét vettem. Mind ehhez még hozzátartozott, hogy elkészítettem divatfotóimat Láng Péter fotógráfussal. Nagyon izgalmas és bulis volt az éjszakai fotózás egy bárban, az új hídnál és egy hotel alagsorában is. És persze mindeközben a ruháimon is folyamatosan dolgoznom kellett.

Mikor láthatunk legközelebb divatbemutatón?

Kaptam egy felkérést februári speciális hangulatú divatbemutatóra, ahol 10 öltözéket mutatok be, de a tavaszi Budapesti Fashion Weeken is valószínűleg ott leszek az új kollekciómmal, amiben már szerepelni fog az iskolai vizsga anyagom is.

Bár még nagyon fiatal vagy, de tervezed, hogy egyszer majd saját szalont nyitsz itthon?

Természetesen. De külföldön is szeretnék majd szalont létrehozni.

czipo5Haute couture szalont?

Igen, de ennek nagyon komoly feltételei vannak. Az haute couture szószerinti fordításban magas szintű szabászatot jelent, éppen ezért minden egyes ruhának egyedileg varrva kell elkészülnie, ami viszont sok kézimunkát is igényel. Franciaországban előírás, saját szabászatot kell működtetni, hogy aztán privát ügyfelek számára, egyedi megrendelésre gyártott egyedi darabokat lehessen kínálni. És persze minden évben be kell mutatni egy minimum 35 darabos kollekciót Párizsban.

Kit tekintesz példaértékűnek a magyar divatszakmában?

Konsánszky Dórát mindenképpen, mert lenyűgöznek alkotásai és tanárom is volt a Budapesti Divatiskolában. Nagyon jó szakembernek és magánembernek ismertem meg. Aztán ott van Papp János, a Le Corset tervezője, akinél volt szerencsém gyakornokként dolgozni. Tőle is nagyon sokat tanultam.

Mi a véleményed a magyar divatszakmáról?

Sajnos még nagyon gyerekcipőben jár a világ nagy divathatalmaival szemben. De talán jó úton haladunk, szerencsére a felzárkózásra már sok kezdeményezés született. Véleményem szerint a másik probléma, hogy eléggé felhígult ez a szakma és kevés az igazi szakember. Éppen ezért képzem magam folyamatosan, és igyekszem a szakma minden részét megfelelően elsajátítani.

Ha van egy kis szabadidőd, akkor mivel töltöd, miből merítesz energiát?

Balett előadásokra járok, színházba és próbálok egészségesen élni. Ha van időm, szívesen fallabdázom.

Kíváncsian várjuk az EXP performance-t a tavaszi Fashion Weeken, egy biztos, mi ott leszünk, hogy beszámoljunk róla.

Fotó: Láng Péter
Smink: Sz. Herczegh Hajnalka
Modellek:

Címkép: Engi Xénia Petronella

1-2. kép: Szolcsányi Réka
3. kép: Czipó Edit és Pallag Csenge (hátul)
4. kép: Somogyi Dóra
5. kép: Czipo Edit

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

1 hozzászólás - “EXP az új divat, avagy egy sikertörténet kezdete”

  1. András - 2009. november 4. 17:30

    Úristen, ezt valami degenerált haverod írta????
    Aki írást tanul???? Te mint tervező???? Olyan ronda vagy, hogy a puffogó viperát ütni kell, hogy megmarjon…neked nem a divatvilágban van a helyed, hanem egy McDonalds konyháján, ahol mosogatnak….Rondaság