Szerzők – Szerzői látlelet

Csoke Katalin - 2009. február 16.

szerzok2Norvég filmdráma, úgynevezett „így jöttem” film, mintha csak a hatvanas évekbeli magyar szerzői filmes hagyományt fűzné tovább Európa északi részén, a 21. század elején. A Szerzők könnyed és véresen komor, amely egyszerre szól a kamaszkor legvégén, a felnőttkor határán zajló útkeresésről.
Mint kiderül, Oslóban sem egyszerűbb megvalósítani önmagunkat. Hősünk két fiatal írópalánta, akik a saját útjukat követve próbálnak betörni a hazai irodalmi piacra – a lehető legkevesebb megalkuvással, mégis a lehető legnagyobb sikerrel. Erik (Espen Klouman-Hoiner) már elkészítette első könyvének kéziratát, majd minden gondolatát a kiadóval való tárgyalás, a könyv megjelenése, az ezzel járó felemás népszerűség és közszereplés teszi ki. Legjobb barátja, Philip (Anders Danielsen Lie), túl az irodalmi debütáláson második könyvének megírására gyűjti az ihletet, miközben megismerkedik Karival (Viktoria Vinge).

Az első fiatal-felnőttkori szerelem mindig meghatározó, ám Philipet mély depresszióba, pszichiátriai kezelésekbe sodorja. Így nemcsak a lánytól, de – a hosszas gyógykezelés során – a külvilágtól is eltiltják. A közös bulik, laza együttsörözések azonban folytatódnak, csakúgy mint a strandolással egybekötött hosszas eszmefuttatások arról, mi mindenre alkalmatlanok a csajok. A szülők bakelitlemezeit még együtt cikizik, de már érzik a társadalom által rájuk kényszerített szerepválasztás súlyát, a „mi legyen belőlem” választás felelősségét, a „merre tartok” dilemmáját. Hogy mindebből mi sül ki, nem lehet megállapítani, a nagyérdemű tökéletesen átérezheti jelen problémákat anélkül, hogy bármi fogalma lenne a végkifejletet illetően. Joachim Trier alkotása ugyanis nem a jól ismert klasszikus szériadramaturgiát követő dolgozat, hanem kőkemény szerzői film, előre nem meghatározható végkifejlettel. Inkább hangulatot teremt (de még milyet!), mintsem történetet mesél.

Atmoszférateremtésben a debütáns Trier tehát jeleskedik, csakúgy mint narrációs technikájában, jelen alkotás ugyanis gyakori flashbackekkel, gyorsmontázzsal, vagy ritmikus montázsokkal beszéli el a történetet hol gyorsabb, hol lassabb tempóra váltva. Az eseménydúsnak nem mondható sztoriért a képek kárpótolnak minket, és még azt is hajlandóak vagyunk elnézni, hogy alkalmasint egy-két technikai fogás funkciótlannak látszik. Erik és Philip barátságát Hollywoodban minden bizonnyal elvitték volna egyfajta rivalizálásba -tulajdonképpen a közönség is erre számít -, itt azonban nem ez történik: a két fiatal barátsága minden feszültség és dac, ellenére töretlen marad. Joachim Trier debütálása enyhén önvallomás jellegű: elsőfilmes szerző lévén, mintha csak a saját útkeresését jelenítené meg képekben a benne lévő bizonytalanságokkal együttvéve. Ilyen módon pedig a kisebb elhajlásoknak is funkciójuk van.

Elgondolkodtató, nem szépelgő, könnyed, laza, érzelmes, mégsem giccses; vagyis minden egyszerre. Észak-európai kuriózum, „így jöttem” film lévén mégis a miénknek érezhetjük. Mély, szerzői filmek kedvelői semmiképp ne hagyják ki.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.