Retrolesen: Divat á la Legvidámabb Barakk

Jancso Orsolya - 2009. március 2.

retro290Február 27-én a Vam Design újabb divatbemutatóval örvendeztette meg a divatrajongókat. Ezúttal azonban nem a jelent szerették volna a nagyérdemű elé tárni, hanem a Legvidámabb Barakk című kiállításuk kísérőeseményeként az 50-es, 60-as, 70-es és 80-as évek divatját jelenítették az EXP, Le Corset, Mantra, MET&LimMmah, Nicole, Orosz Réka, Reök Cecília, TICCI és Varga Gyöngyi tervezte retro ruhákban.

Amúgy vamdesignosan persze most sem kezdődött pontosan a bemutató – igaz minő meglepetés, csak félórát késtek. A közönség azonban ezúttal nem unatkozott, mivel elfoglalhatta magát a többi látogató ruháinak szemrevételezésével. A Vam Design ugyanis farsangi bolondozásnak is szánta az eseményt (bár a farsang már letelt), így bíztatta vendégeit, hogy túrjanak szekrényükben és halásszanak elő minél több trapper farmert, jersey miniruhát, selyem fejkendőt, kockás öltönyt, pálmafás nyakkendőt, hogy részt vehessenek az értékes ajándékkal díjazott jelmezversenyen.

Nos, klasszikus trappert és nylon pálmafás nyakkendőt végül keveset lehetett látni – úgy tűnik az elmúlt közel 20 év kiirtotta ezeket az emblematikus darabokat a szekrényekből. Ám köszönhetően a mostani retro trendnek, jócskán lehetett látni múltidéző pöttyöket és kockákat, habos és színes szoknyákat, nagy válltöméseket és műanyag szemüvegeket. Egyszóval kifejezetten gratulálok a közönségnek, mert remek emlékezőtehetséggel és némi jó ízléssel megáldva, igazi neo-retro hangulatot varázsoltak a kifutó mellé.

A sajtósok pedig további időkitöltés gyanánt bekukucskálhattak a színfalak mögé is, meglesve, hogy hogyan sminkelik-frizírozzák korhűre a modelleket, hogyan csípik-húzzák-tűzik az utolsó pillanatban is a ruhákat a tervezők, és hogy hogyan öltözik át már harmadszor a konferanszié, Sütő Enikő. Íme hát egy rövid fotómontázs a backstage-ről:retro_006retro_001retro_015retro_002retro_008retro_009retro_010retro_012

Reök Cecílila

retro_037A tervezőnőt Christian Dior 1947-ben bemutatott New Lookja ihlette meg, persze átalakított formában. Az eredeti New Look stílus alapeleme a rendkívül karcsú szabás, alakkövető felsőrésszel és lengő szoknyával. Az alakkövető felsőrész itt is megvan, de finomítva, kicsit kényelmesebbé, 21. századivá alakítva. Az alsószoknyás, lengő szoknya pedig csak kevés modellnél jelenik meg, inkább az egyenes szabás és a nadrág vagy franciás halásznadrág a jellemző. Viszont megmaradt M. Dior másik védjegye a masni. Olyannyira, hogy azt nemcsak a felsőruházaton, de a felvonultatott néhány fehérneműn is központi helyre tette Reök.

retro_017retro_023retro_026retro_027retro_029retro_030retro_031retro_034A fekete-fehér-piros többnyire selyem vagy szatén, néha pamut abszolút hordható kreációk remek felütésül szolgáltak az estéhez. Retrojongóknak szinte kötelező választást jelentnek egy legközelebbi elegáns megjelenéshez.

MET&LimMmah

retro_056A generációk közti párbeszédet kívánta kifutóra álmodni a külön erre az alkalomra összeállt tervezőtrió (egy család három generációja). Ennek jegyében éppúgy láthattunk tőlünk klasszikusan elegáns, 40-es évekbeli mintákat, mint forró- és trapéznadrágokat a 70-es évek jegyében. A főként pamut és hasonló alapanyagokból álló, nagyon színes kollekció összességében azonban nem tett különösebben mély benyomást a közönségre. Az igazi ötletek hiányát a modellek haját díszítő selyem (műselyem?) kendők és az egyedi maxitáskák ellensúlyozták.

retro_040retro_050retro_043retro_044retro_045retro_049

TICCI

retro_070A tervező most sem tagadta meg magát, a bemutatott kollekcióban megszokott „ticcis” rock és rockabily stílus most is uralkodó volt. Volt ott sárga selyemszoknya, cseresznyemintás nyakbakötős ruha, tengerész stílus és pöttyök-csíkok minden mennyiségben. Láthattunk az 50-es évek Amerikáját idéző átkötős ruháktól a 80-as évek gulyáskommunizmusában éledező bohémságot megjelenítő kapucnis darabokig mindent.

retro_057retro_060retro_062retro_066retro_067A legemlékezetesebb kreáció egy hatalmas horgony-mintával díszített tengerész kosztüm volt, vastag fehér-kék csíkos zakóval és piros szoknyával. E modernül fűszerezett korhűséget akár holnap felvehetnénk.

Mantra

retro_088retro_078Ormos Eszter a szocialista éra teljes palettáját felvonultatta a kifutón. Modelljeit a családi filmek és a Nagyi ruhásszekrénye ihlette. Elénk tárta az 50-es évek munkásosztályának ötéves öltözködési tervét. Így láthattunk buggyos kék nadrágban, nagygalléros felsőben porszívózó háziasszonyt, fehér kötényruhás tejesasszonyt, kockás ingben és kék kantáros nadrágban munkásasszonyt, kommunista címeres kék munkaköpenyben vasalónőt, tip-top virágos mintás blúzban és csíkos szoknyában pózoló titkárnőkisasszonyt. E megfáradt dolgozó nők az élet nehézségeit a virágmintás fürdőruhácskákban pihenik ki a Balaton partján. Slusszpoénként a tervezőnő maga is beöltözött: úttörőparancsnokként szigorúan sípolt a tapsoló közönségre.retro_071retro_082retro_083retro_084

Orosz Réka

retro_103retro_098A tervezőnő a régi táncdalfesztiválok hangulatát álmodta kifutóra. Több darabjával pedig az otthoni hímző és a kötögető estékre emlékeztette a közönséget. Aszimmetrikus szoknyái, zsákruhái, forrónadrágjai, válltöméses felsőrészei mind virág vagy geometrikus mintákban valóban megjelenítették a szocialista Budapest divatvilágát.

retro_090retro_094retro_097retro_091

Le Corset

retro_124Papp János kollekciója volt a legkevésbé a Legvidámabb Barakk eredeti ruháihoz hasonlatos, hiszen bármikor most is kimehetnénk e fűzőkben az utcára. A selyem, szatén és bőr míderek remek kontrasztot teremtettek a finoman hullámzó anyagokkal. A fűzők színvilágukban közvetítették csak a szocialista hangulatot, szabásukat illetően pedig a ma divatos derék-, mell alatti- és teljes fűző vonalakat követték. Így lettek tökéletes estélyi vagy hétköznapi ruhadarabok vagy csupán izgalmas kiegészítők.

retro_107retro_108retro_109retro_112A legkülönlegesebb darab a fekete-óarany pöttyös fűző volt, de említést érdemel a kollekció csalás darabja is, a fehér fűzős, fekete szoknyás estélyi, amelyet már a tavaly tavaszi Fashion Weeken is megcsodálhattunk.retro_115retro_116retro_121retro_122

Nicole

retro_133Ezek modellek is a 60-as, 70-es évek rockos, hippis hangulatát idézték. A nagyon színes, röpködő, pördülős, esetleg alsószoknyás ruhák, a buggyos ujjak, a nagy minták a pöttyöstől a csíkoson át az olyan különlegességekig, mint csillagok, valamint a hosszú, hajba fűzött kendők mind-mind a korszak formabontó és bolond világát idézték.

retro_126retro_127retro_128retro_130

Varga Gyöngyi

retro_147A tervezőnő Victor Vasarely Zebra című munkáját választotta inspirációul. Ennek megfelelően csak a fekete és a fehér színekkel dolgozott, egy-egy darabot többnyire két változatban is elkészítve: egyet fekete alapon fehér mintával és egyet fehér alapon fekete mintával.

retro_134retro_135retro_137retro_138retro_141retro_144Az op-artnak megfelelő geometrikus minták változatosan követték egymást a klasszikus kockáktól, a csíkokon át és körmintákig, amelyek mellett megjelent némi játékosság is a stilizált telefontárcsa-mintában. A letisztult szabásvonalakat pedig a merevített aljú – és így quazi krinolint formázó – szoknyák tették izgalmassá.

EXP

retro_165Engi Xénia Pertonella kollekciója egy sohasemvolt szocialista szépségkirálynő-választás hangulatát varázsolta a kifutóra. Minden modell – sőt maga a tervező is – apró diadémot és cirill betűkkel írt Miss SZU szalagot viselt a ruhája felett. A kollekció a Corvin Áruház fehérneműosztályára emlékeztető alig neglizsékből állt, amelyet a modellek lenge felsőruhaként viseltek lila, fehér és szürke színekben.

retro_168retro_149A tervezőnő személyes kedvence egy szürke forrónadrágos overáll volt, amely szerinte megtestesíti a valódi szocializmust. A mintákat illetően itt is láthattunk pöttyöset és csíkosat, ám a bemutatón először találkozhattunk figurális ábrázolással. Kérdésünkre Xénia elmondta, hogy ennek semmi különös oka nincs, egyszerűen beleszeretett az anyagba.

A modelleket remekül egészítették ki a tervezőnő saját kollekciójából származó cipők. 50 pár cipőt tart otthon, így volt miből válogatni a retro estéhez is.

retro_158retro_159retro_152

A bemutatók méltó lezárása után a Chill Out zenekar interpretációjában hallgathattunk örökzöld slágereket, amelyekre viszont csak néhányan perdültek táncra. Éjféltől azonban beindult az igazi buli a Dj keverte retro dallamokra és rophattuk hajnalig.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.