Sissi, a magyarok nagyasszonya

Papp Orsi - 2009. március 26.

sissi26„Az embert tizenöt éves korában eladják, tesz egy esküt, amit nem is ért, amit azonban harminc éven keresztül vagy tovább bán, s ami alól többé nem nyer feloldozást” – írta a férjétől, Ferenc Józseftől egyre jobban elhidegülő, a magyarok által hőn szeretett Erzsébet királyné.

Wittelsbach Erzsébet 1837. december 24-én született Münchenben. Erzsébetet családjától kapta a Sissi becenevet. Rövid, ám mozgalmas gyermekkora volt: a Starnbergi-tó partján lévő családi kastély romantikus környezete lovaglásra, úszásra, halászatra, túrázásra csábított. Erzsébettel apja ismertette meg a természet szépségét, a lovaglás művészetét és a fáradtság nélküli gyaloglás technikáját. Népes családjában nem adtak sokat a formaságokra, fesztelen légkör uralkodott – ezért is viselte nehezen az udvari protokollt.

Férjét, Ferenc Józsefet, annak születésnapi ünnepségén ismerte meg. Eredetileg lánytestvérét, Helenét szánták neki feleségül, az ifjú császár azonban ellentmondott anyjának. Az előre kiszemelt Helené helyett a 15 éves Erzsébetet választotta. Ez azért számított igen különleges dolognak, mert az uralkodói családok esetében igen ritka kivételnek számított, ha valaki a szívére hallgatva, szerelemből választott magának feleséget. Esküvőjüket Bécsben, az Ágoston-rendiek templomában, fényes külsőségek között tartották meg 1854. április 24-én.

Erzsébet már jegyességük kilenc hónapja idején lázasan készült a rá váró szokatlan feladatra: az udvari viselkedési szabályok betartására, az öltözködés és a társalgás megfelelő formáira, azaz a Habsburg Birodalom reprezentálására, a császárnéi szerepre. Nagynénje – aki immáron anyósa is volt – pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy neveltetésének hiányosságait mihamarabb pótolják. Erzsébettől elvárták, hogy egészséges és lehetőleg fiú utódokat hozzon a világra. A közeli rokonok közötti házasság veszélyei ellenére ennek a „követelménynek” eleget tett: Zsófia 1855-ben, Gizella 1856-ban, Rudolf 1858-ban, Mária Valéria pedig 1868-ban született.

A császárné azonban nem volt felkészülve az anyaságra, így Zsófia főhercegnő nem is engedte, hogy beleszóljon a gyermekek nevelésébe. A legnagyobb szigort természetesen az egyetlen fiúcskával, Rudolffal szemben gyakorolták. A katonai jellegű nevelés természetesnek számított a trón várományosa esetében, de az érzékeny lelkületű Rudolfot ezzel csaknem megnyomorították. Sisi fia szenvedését látva – és magának teljes szabadságot követelve – az 1860-as évek elején határozottan fellépett anyósával szemben: elfogadtatta Ferenc Józseffel, hogy a jövőben maga dönthessen kiskorú gyermekei neveltetéséről és a maga tartózkodási helyéről.

Erzsébet nem volt jó anya: a terhességektől féltette alakját és az sem tette felhőtlenül boldoggá, hogy többszörös nagymama, azután pedig dédnagymama lett. Az idő múlásával pedig egyre inkább csak önmagára figyelő, önmagával törődő ember lett. Mivel szinte folyamatosan úton volt, távol élt gyermekeitől. Őszinte anya-gyermek kapcsolatot csak érett asszonyként szült leányával, Mária Valériával tudott kialakítani. Elérte, hogy Mária Valéria szabadon dönthessen jövendőbelije személyéről. Fájlalta ugyan, hogy lánya elszakadt tőle, mégis egyengette a Habsburgok toscanai mellékágából származó, Ferenc Salvatorral kötött szerelmi házasságát.

Sissinek két gyermeke halálát is meg kellett élnie: 1857-ben Zsófiáét és 1889-ben Rudolfét. Bár lánya Budán hunyt el, Erzsébet mégis szívesen tartózkodott a „vadregényes” Magyarországon. Legkedvesebb helye a gödöllői Grassalkovich-kastély volt, melyet a koronázás alkalmából a magyar nemzet ajándékozott az uralkodói párnak. Leginkább az őszi vadászidényben kereste fel a kastélyt. A falkavadászatokon pedig olyan kitűnő lovasok gyűltek köré, mint Eszterházy Miklós vagy Batthyány Elemér gróf – Sisi ugyanis a korabeli Európa talán legjobb női lovasa volt. Annak érdekében, hogy a cirkuszi lovas mutatványokat is mutatványokat is megtanulja, manézst építtetett Gödöllőn.

Az Erzsébet szívéhez legközelebb álló gyermeket, Mária Valériát magyar gyermeknek tekintették, ugyanis kilenc hónappal a koronázás után Budán látta meg a napvilágot és a királynő kívánságára magyar szellemben nevelték. Erzsébet udvarhölgyei közül is leginkább a magyarokat tüntette ki barátságával. Minden titkát ismerő társalkodónője az a magyar nemesi famíliából származó Ferenczy Ida lett, akinek családját baráti szálak fűzték Deák Ferenchez. A Kecskemétről származó leány csaknem egyidős volt Sisivel és több mint harminc évig szolgálta úrnőjét. Levelezésük tanúsága szerint pedig az idők folyamán bizalmas barátnők lettek.

Sissi jól tudott magyarul. Az első magyar szavakat, mondatokat még Rudolf dajkájától leste el. A magyar beszédet társalkodónőjétől, Ferenczy Idától tanulta meg. Az pedig, hogy a királyné mind szóban, mind írásban választékosan tudta magyarul kifejezni magát, a neves publicista, Falk Miksa érdeme. A Kiegyezésben játszott szerepe ellenére Ferenc József és Erzsébet házassága megromlott. Ekkor vetette papírra e sorokat: „Az embert tizenöt éves korában eladják, tesz egy esküt, amit nem is ért, amit azonban harminc éven keresztül vagy tovább bán, s ami alól többé nem nyer feloldozást”. A személyes érzelmeit a külvilág elől elrejtő uralkodó őszintén szerette, de megérteni nem tudta feleségét. Csalódott volt, mert Sisi nem tudott és nem is akart megfelelni a birodalom császárnéjával szemben támasztott követelményeknek.

Ferenc József ugyanakkor mindent elkövetett azért, hogy megőrizze házasságuk békéjének látszatát, ezért zokszó nélkül fedezte felesége temérdek pénzt felemésztő hóbortjait: utazásait, drága lovait. Erzsébet szeretett „boltozni”, azaz kirakatokat nézegetni és különleges holmikat vásárolni, amiket azután általában elajándékozott. Egy idő után a véget nem érő céltalan utazgatás, bolyongás valósággal életformájává vált. Jachtjával bejárta a Földközi-tengert, Korfu szigetén még villát is építtetett. Újra meg újra beutazta Európát a számára épített vasúti szalon- és hálókocsin. Járt Törökországban, Egyiptomban és Tunéziában is. Azonban megnyugvásra sehol nem talált és sehol nem tudott sokáig megmaradni.

Kivételes energiáit a sportban vezette le: embert próbáló falkavadászatokon vett részt Angliában és Írországban, nyaktörő lovas mutatványokat hajtott végre. Szenvedélyesen vívott és evezett. A szervezetét megtámadó reuma miatt azonban később már „csak” órákig tornázott és kimerítő gyalogtúrákat tett. Futólépésben gyalogolt öt-hat óra hosszat. Ruháit fel lehetett gombolni, hogy azok ne zavarják lépés közben. Híres fiatalkori karcsúsága megőrzése érdekében egyre szigorúbb diétákba kezdett.

Erzsébet olvasott, művelt asszony volt. Rajongott Homéroszért, szerette Shakespeare-t és példaképének tartotta Heinrich Heinét. Maga is verselt a német költő stílusát követve. Költeményei bepillantást engednek gondolkodásába, érzelmeibe. Anyanyelvén kívül kitűnően beszélt magyarul, angolul, franciául és számos más nyelven is tanult. Élete végén az ó- és újgörög nyelvvel ismerkedett.

A császár-és királyné végtelenül sokat foglalkozott a külsejével. Szinte önálló lénynek tekintette a derekáig, majd a bokájáig érő, dús, gesztenyebarna haját. Nap mint nap órákig tartott hajának kifésülése, azután copfba fonása és káprázatos, koronára emlékeztető kontyba tűzése. Este kibontott haját az ágyban mellé fektették, és Erzsébet háton fekve, nyakát párnával alátámasztva, mozdulatlanul próbált aludni – nehogy kárt tegyen hajzuhatagában. Külön ceremóniája volt a hajmosásnak: a haját több tucat tojássárgájából és francia konyakból kevert samponnal kenték be, s két óra hosszáig pihenni hagyták, majd meleg vízzel, azután a dióhéj levével, végül pedig rózsavízzel való öblítés következett.

Sissi bőre rugalmasságát és puhaságát titkos receptúrájú készítményekkel igyekezett megőrizni. Általában öt és hat óra között kelt, hideg fürdőt, majd masszázst vett. Vékony testalkatú, 172 centiméter magas asszony volt. Súlya 50 kilogramm körül mozgott, mégis folyton fogyókúrázott. Volt, hogy étrendjében napokon át csak félig átsütött borjúhús kifacsart leve, narancs vagy az imádott tej szerepelt. Időnként felfüggesztette a diétát, és jó étvággyal végigette a több fogásból álló ebédet. A húsokat általában hidegen fogyasztotta, az édességektől azonban távol tartotta magát – egyedül a fagylaltnak nem tudott ellenállni. Szeszes italokat, bort vagy sört csak igen ritkán ivott.

A lakosztályában felszerelt tornaszereken minden nap tornázott. Súlyát naponta háromszor ellenőrizte, az eredményt pedig gondosan feljegyezte. Sovány volt, de még vékonyabbnak akart látszani, ezért szoros fűzőt hordott: derekát 50 centiméterre szorították össze. Lovaglóruháiba belevarratta magát, és három kesztyűt húzott egymásra, nehogy a kantár megsértse a kezét.

Az idő múlását azonban még ő sem tudta megállítani: szépsége lassan megkopott, sovány testét pedig megviselték a vég nélküli fogyókúrák. A külsejére betegesen hiú asszony nyakát tüllszalaggal, ráncos arcát fátyollal, sárga bőrlegyezővel és fehér napernyővel takarta el. Hogy pontosan milyen is volt Erzsébet idősebb korában, arról nem árulkodnak sem a festmények, sem pedig a fényképfelvételek. Képeit ugyanis korábbi felvételek alapján festették, és harmincéves kora után nem volt hajlandó fényképezőgép elé ülni.

Sissi fiatalasszonyként szívesen viselt fehér, vagy világos színű ruhát. Ahogyan azonban teltek az évek úgy szaporodott ruhatárában a sötét, jellemzően a fekete ruhák száma – Rudolf halála után pedig már csak feketében járt. Önvád gyötörte és életunt volt.

1898. szeptember 10-én a Genfi-tó partján pihenő, hajókirándulásra induló királynét egy olasz anarchista halálra sebezte. A merénylő egy kihegyezett reszelővel az egyik bordát áttörve Sissi mellkasába szúrt. A földre esett asszonyt udvarhölgye, nem tudván mi történt, felsegítette, és a hajóra kísérte. A gőzös kifutott a kikötőből, de a királyné fájdalomra panaszkodva elájult. Ruhájának meglazítása után vették csak észre az ingén a szakadást és az apró vérfoltot. Erzsébeten azonban nem lehetett segíteni: a gyilkos döfés a bal szívkamrát érte.

A merényletről Ferenc József a schönbrunni kastélyban értesült – a hír őszintén lesújtotta. Erzsébetet a Habsburg-család ősi temetkezési helyén, Bécsben, a kapucinusok kriptájában helyezték örök nyugalomra. A magyarság Sisi halálakor úgy érezte, hogy a maga nemzeti királynéját veszítette el. Az uralkodói családon belül Magyarországon ugyanis benne találták meg azt a személyt, akit „magyar barátságáért” szeretni lehetett. Őt tartották a Kiegyezés gyámolójának, a magyar érdekek mindenkori képviselőjének – őt lehetett szeretni, lehetett érte rajongani.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.