Szent Patriktól az ír divatig

Molnar Klara - 2009. március 18.

zold290Március 17. Szent Patrik napja elsősorban az írek ünnepe. Van aki zöldre festett hajjal, körömmel, vagy teljes zöld öltözetben ünnepli e napot, míg a diszkrétebbek egy lóhere kitűzővel és kezükben az elmaradhatatlan pint sörrel emlékeznek az Ige hirdetőjére. Paddy napja kapcsán körbenéztünk az ír divat házatáján.

Az egynaposnak induló ünnep mára egy hosszan elhúzódó, gyakran egész hétig tartó ünnepségsorozattá vált szerte a világon, de legfőként az írek lakta területeken. Ezért ne lepődjünk meg, ha utazásunk során netán New York, Philadelphia, Manchester, London vagy éppen Montreal utcáin botlunk vidáman kurjongató, legalább egy csokor zöld lóherét viselő társaságba.

Szent Patrik – aki mára az írek legnagyobbjai közt tartanak számon -, egyes források szerint nem is ír származású, hanem Észak-Franciaországban, mások szerint Walesben született. Angol kalózok rabolták el és hurcolták az akkor még igencsak pogány, zöld szigetre, a katolikus családból származó, de pogány pásztorfiút. 22 évesen megszökött, megtért és elkezdte megtéríteni az íreket. A legendák neki tulajdonítják a kígyók kiűzését és, hogy egy lóherecsokor segítségével értette meg a szentháromság tanát, később vált ez Írország jelképévé.

dancedress2dancedress1Mára március 17-én az egész ír világ felvonulásokat és bolondos utcabálokat tart, ahol a jövendő Michael Flatley-ei ropják naphosszat. Flately nemcsak világszerte népszerűvé tette az ír táncot, de táncshow-inak köszönhetően egyre többen ismerték meg a különleges ír népi motívumokkal gazdagon díszített táncruhákat is.

pt10pt11De nemcsak a táncvilágában fontos az ír divat, számos világhírű divattervezőt is köszönhetünk Írországnak. Talán a legkülönlegesebb közülük Philip Treacy kalaptervező, akinek kezei nyomán újjászületett a kalaptörténelem. Meghökkentő, nyomott mintás felületektől, az óriás tollékekig bátran mindent a hölgyek fejére mert helyezni – akár madárkalitkát is. Treacy 1967-ben született egy apró Nyugat-Írországi faluban. Már hat évesen varrni kezdett, ruhákat és kalapokat készített a nővére babáinak.

Első stúdióját Isabella Blow házának alagsorában rendezte be. Isabella, a Tatler magazin divatszerkesztője volt Treacy első megrendelője is. Isabella mutatta be Karl Lagerfeldnek és 1991-től tíz évig tervezett kalapokat a Chanelnek. Első sikere a madárketrec volt, ami Linda Evangelista fején felkerült a brit Vogue címlapjára. Ekkor nyerte el először az Év Brit Tervezője díjat, amit később még négyszer megkapott. 1993-ban tartotta az első divatbemutatóját, csupa fekete kreációval, a kor szupermodelljei, Naomi Campbell, Kate Moss, Christy Turlington közreműködésével, akik mind egy ajándék kalapért vállalták a munkát.

Első üzletét 1994-ben az Elizabeth Street-en nyitotta. 2000-ben meghívták az Haute Couture szindikátusba, és ő készítette az első, csak kalapokra épülő haute couture bemutató (orchidea kollekció). Treacy jellemzően háromdimenziós kreativitását más feladatokra is kiterjeszti, üveg- és bútortervezéssel is foglalkozik.

Írország legújabb és legragyogóbb csillaga a divat világában Jennifer Rothwell. New Yorkban született, de ír származású. Kitüntetéssel diplomázott a National College of Art and Desingben és elnyerte az ír Board of Trade Díjat. Majd New Yorkba utazott, hogy Normal Kamailnál gyakornokoskodjon, négy évig gyűjtötte nála tapasztalatait. Ezenkívül még számos nagy név – mint Oscar de La Renta, Calvin Klein, Michael Kors, Marc Jacobs – munkáját is megfigyelhette. Írországba visszatérve megalakította saját nevével fémjelzett márkáját. Elmondása szerint azoknak a nőknek tervez, akik tudják mit akarnak és nagyra értékelik a magas színvonalat. Innovatívan alkot, fényűző szövetek párosításával. Kedvenc anyagai a selyem, kasmír, francia csipke és a matt jersey. Mostanában tervei közt szerepel a brit és amerikai piacot meghódítása.

jr1jr2jr3jr4

clairegarveyÍrország az esküvői és alkalmi ruhák terén is letette már névjegyét Claire Garvey divattervező által. Nagyon kreatív családból származik, anyja művész, apja író volt. Nem csoda hát, hogy művészeti pályát választott: a divattervezést. Akárcsak Rothwell, ő is National College of Art and Desingban végzett, majd mester fokozatott szerzett Moszkvában a Vgik University of Artsban, textil és jelmez szakon. Mai napig inspirálják az Oroszországban szerzett tapasztalatok, mivel úgy véli, hogy az orosz design keveredik az írek ízlésvilágával.

cg2cg3cg5cg6

Garvey szerint a divatnak nem kell szezonálisnak lennie, mindegy milyen évszakot írunk, hordhatunk egyszerre könnyű és meleg ruhát is. (Nem csoda ez az elgondolás, hiszen Írország időjárását mi sem jellemzi jobban, mint hogy egy nyári napon megélhetjük akár az összes évszakot.) A tervezőnő különlegessége a szövetfelhasználás: szívesen keveri a szövést és a hímzést, továbbá minden ruháját kézzel festi és díszíti. Minden kreációjában fontos alapvető a hordhatóság és a kényelem, de az egyedi szépség is.

Láthatjuk, az írek méltán büszkék történelmükre, táncukra, zenéjükre és még stílusérzékük is van a divathoz. Megérdemlik, hogy éljünk a világ bármely pontján, ünnepeljünk az írekkel mi is: stílusosan zöldben.

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.