Botho Strauß: A park

Rozsnyai Brigitta - 2009. március 27.

a_parkA Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitotta „kapuit”, s március 20-tól egészen április 5-éig várja a kultúra iránt érdeklődő közönséget. Már az első napon több kiállítás, hangverseny, színházi előadások és egyéb rendezvények közül lehetett válogatni. E rangos fesztivál keretében került sor Botho Strauß A park című művének bemutatójára a Nemzeti Színházban.

Botho Strauß neve nem cseng ismerősen sem a magyar olvasó, sem a színházi közönségnek. Pedig Strauß a legtöbbet játszott kortárs német drámaírók közé tartozik. Sokan úgy emlegetik, mint a német „új szubjektivizmus” legnagyobb alakját.

Új szubjektivizmus: Hirdetőinek írásaiban a privát szféra kerül előtérbe, s az absztrakt síkon elmozduló én-történetek.

A szerző művét Peter Stein rendező számára írta. A magyar változatot Forgách András készítette, aki pályafutása során már rengeteg díjjal büszkélkedhet, március 15-én pedig megkapta a Balázs Béla-díjat is.

A történet szorosan köthető a Szentivánéji álomhoz, azonban önmagában, a Shakespeare mű ismerete nélkül is megállja a helyét. A darab vázát tehát a Szentivánéji álom alkotja, de míg Shakespeare szereplői egy varázsportól elszenderednek, addig Strauß figurái végig ébren vannak. Apró műtárgyak hatására változnak meg. A kegyetlen, modern világot igazolja az is, hogy Oberon hiába tündérkirály, lecsúszik a „földi halandók” soraiba, Cyprian (Shakespeare Puck-ja) pedig fékezhetetlen vágyainak köszönhetően meghal.

Amikor egy könyvben csupasz emberi testekről, szexualitásról olvasunk, az kevésbé botránkoztat meg, mint ha ugyan ezt színházi pódiumon látjuk. A Nemzeti színpadán több szereplő is megszabadul a kínos emberi hacukától.

A történet helyszíne mi más lehetne, mint egy park, ahol az arra tévedő emberek életét gyökeresen megváltoztatja egy-egy piciny kabalafigura. Már az első jelenetekben feltűnik Titánia és Oberon, akik szatírként mutogatják testüket a gyanútlan járókelőknek. Talán itt egy kissé meghökken a néző, de aztán a kezdeti megrökönyödésből felocsúdva fokozatosan hozzászokik a csupasz valósághoz, az emberek pucér mivoltához.

A kezdő képben egy hintát látunk, és az arról lezuhant artistanőt, s a közelben állatok hangját halljuk. E hangok azokra az ösztönökre utalnak, melyek végig kísérik az életünket, s olykor a józanészen is felülkerekednek. A hintát a második felvonásban is viszont látjuk, de ekkor már a halál pózol rajta. Egészen különös a rendező halál ábrázolása, aki az eredeti műben még csontvázként szerepel. Ezzel szemben a Nemzeti Színházban egy sápadt, homoszexuális úr testesíti meg a végzetet.

„Eddig minden igazgató visszadobta a darabot, s most olyan helyzetben vagyok, hogy nem…”-viccelődött Alföldi Róbert az előadás próbáján.

Nagyon jó ötlet, hogy a főpróbát nem csak a fotósok és a sajtó képviselői láthatták. A színház ugyanis nyereményjátékot írt ki, s így többen is részt vehettek a próbán. Érdekes, hogy a függöny legördültével hosszú másodpercekig néma csönd volt, s csak utána kezdődött meg az elismerő tapsáradat. Az előadás végeztével azonban sem a közönség, sem a színészek nem szaladtak el, mert ekkor vette kezdetét a közönségtalálkozó, amely felettébb jó hangulatban telt el, s ahol bizony akadtak negatív és pozitív hozzászólások is.

A Nemzeti Színház Alföldi igazgatósága alatt is kiadja műveit, így azokat nyomtatott formában is megvásárolhatjuk a színházban és az intézmény Andrássy úti jegyirodájában, mindössze 500 Ft-ért.
A Park esetében az eredeti mű és a színpadi adaptáció más, ezért érdemes mindkettőt megismerni. Alföldinél a záró jelenet kissé brutálisabb, de nyitva hagyja az ajtót a néző gondolatainak, s ezáltal akár új értelmezést nyerhet Strauß műve.

Forgách András szerint a nézőknek időbe telik, mire összerakják az előadás apró mozzanatait és teljes lesz a kép. Ilyen Botho Strauß. A közönségtalálkozón a színészek maguk is elmondták, hogy a kéthónapnyi próbaidőszak után még számukra is több homályos folt van a műben.

Valóban szükséges pár napig emészteni az előadást, s csak utána érdemes véleményt alkotni. Hiszen rengeteg 21. századi problémával foglalkozik a homoszexualitástól egészen a pedofíliáig.
Afelől tehát semmi kétség, hogy egy modern színházi darabról van szó, mely elgondolkodtat, s újszerűségével magával ragad. A kérdés csupán az, hogy az ilyen, közönséget megosztó előadásoknak valóban a Nemzeti színpadán a helyük?

kép forrása: www.nemzetiszinhaz.hu

Print This Post Print This Post

Hozzászólások

Hozzászólás nem lehetséges.